eur:
393.83
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Váratlan fordulat a plakátháborúban

A Pest Megyei Kormányhivatal közlése szerint több más megyei kormányhivatalhoz hasonlóan elrendelte a tiltott pártfinanszírozás tilalmába ütköző, jogsértő módon kihelyezett plakátok eltávolítását. A Publimont bírósághoz fordul.

A tájékoztatás szerint a kormányhivatalok a jogszabályban előírt feladatukat végzik, amikor a Publimont és a Mahír, vagyis Simicska Lajos cégeinek felületeiről eltávolítják a plakátokat, ezek a cégek ugyanis nem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek, nem szolgáltattak adatokat. Nem jelentették be listaárukat valamint szerződésüket sem küldték meg, így a kormányhivataloknak két napon belül el kellett rendelni a reklámok eltávolítását – tette hozzá a Pest Megyei Kormányhivatal.

A rendőrség a kormányhivatal kérésére biztosítja a helyszínt,

és azt, hogy ne akadályozzák meg illetéktelenek a munkavégzést.

A Publimont tanácsadója, Puskár Anett a hvg.hu-nak azt mondta: a cég olyan határozatokat kapott a kormányhivataloktól, amelyekben az áll, hogy a magánmegrendelő társadalmi célú üzenete „nagyobbrészt azonos” a Jobbik korábbi plakátkampányával, a plakátjait jogellenesen Jobbik-plakátokká minősítik, eltávolításukról pedig 2 napon belül a rendőrség közreműködésével gondoskodnak. A határozatokban az áll, hogy „közléssel jogerős”, vagyis nincs helye a fellebbezésnek. Amennyiben a jogsértő határozatokat nem vonják vissza a cég bírósághoz fordul és hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz – tette hozzá Puskár Anett.

A nyáron elfogadott plakáttörvényt kicselezve a Jobbik múlt héten 1100 plakáthelyet és egyéb reklámeszközt vásárolt, amelyeken immár sajátjaként – tehát a törvényt kikerülve – hirdethetett.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×