eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Merkelről és Wladárról szólt a vasárnap - hírösszefoglaló

Az exit poll szerint az Angela Merkel vezette pártszövetség kapta a legtöbb szavazatot a német parlamenti választáson, de csökkent a kormánypártok támogatottsága. Wladár Sándort választották a Magyar Úszó Szövetség elnökének a tagok a rendkívüli közgyűlésen. Hét kérdésköre lesz az október elején induló nemzeti konzultációnak. A nap legfontosabb hírei szeptember 24-én.

Az exit poll adatok szerint az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség kapta a legtöbb szavazatot a németországi szövetségi parlamenti választáson, de támogatottsága jelentősen csökkent. A koalíciós társ szociáldemokrata párt népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a Bundestag harmadik számú ereje pedig az újonc AfD lett. Az ARD és a ZDF megbízásából végzett kutatások alapján a CDU/CSU a szavazatok 32,5-33,5 százalékát szerezte meg a négy évvel korábbi 41,5 százalékhoz képest. A Német Szociáldemokrata Párt, az SPD a szavazatok 20-21 százalékát kapta és sajtóértesülések szerint ellenzékbe vonul. Bejutott két új párt a Bundestag-ba. A jobboldali AfD 13-13,5 százalékkal a harmadik legerősebb pártként szerepelhet, a 2013-ban kiesett liberális FDP 10-10,5 százalékkal kerül be ismét a parlamentbe.

A német kancellár szerint elérte stratégiai célját a CDU/CSU jobbközép pártszövetség a szövetségi parlamenti választáson. Angela Merkel kancellár, a pártszövetség vezetője az urnazárás utáni első nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a pártszövetségben ugyan mindenki jobb eredményre számított, de egy igen nehéz kormányzati ciklus után mégis a CDU/CSU szerezte messze a legtöbb szavazatot, megkapta a felhatalmazást a választóktól a kormányalakításra.

Elismerte vereségét a németországi szövetségi parlamenti választáson Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt vezetője. Az SPD kancellárjelöltje az exit poll eredmények közzététele után hozzátette: a jobboldali AfD támogatottságának emelkedése fordulópontot jelez, és azt mutatja, hogy a menekültkrízis továbbra is megosztja az országot. A szociáldemokrata párt várhatóan ellenzékbe vonul. Közben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Angela Merkel kancellár menekültpolitikája miatt az AfD, amely az előzetes adatok alapján a szövetségi parlament 3. legnagyobb pártja lesz. Közben a német Szabad Demokrata Párt és a Zöldek vezetője is nyitottnak mutatkozott a német szövetségi parlamenti választások után arra, hogy új kormánykoalíció létrehozásáról tárgyaljanak a választásokon győztes kereszténydemokratákkal.

Franciaországban megőrizte a többségét a jobbközép ellenzék a szenátusban és a szocialisták is jobb eredményt értek el a vártnál a vasárnapi részleges választásokon. Az első, nem végleges eredmények szerint a jobbközép Köztársaságiak szenátorainak száma az eddigi 143-ról 149-re nő, a Szocialista Párt meg tudta őrizni az eddigi 86 körzetét, Emmanuel Macron pártja viszont nem tudta a szenátorainak számát növelni, s alig 20 és 30 között lesz a tagjainak száma a felsőházban. Az önkormányzatokat és megyei tanácsokat képviselő szenátus 348 tagjának mintegy felét, 171 szenátort választotta meg.

Wladár Sándort választották a Magyar Úszó Szövetség elnökének a tagok a rendkívüli közgyűlésen. Az 1980-as, moszkvai olimpián 200 méter háton aranyérmes sportvezető - visszalépések nyomán - egyedüli jelölt volt a posztra. Czene Attila korábban jelezte visszalépését, és közölte, hogy Wladár Sándort támogatja, majd a közgyűlésen Hornyák Viktor és Tóth István visszalépett. A sportágon kívülről érkező Horváth Gergely Domonkos nem került a jelölőlistára. Wladár Sándor bejelentette: elnöki tanácsadónak kérte fel a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamást, aki ezt elfogadta. Az elnöki tisztség azután vált üressé, hogy a szeptember elsején tartott rendkívüli közgyűlésen a tagok visszahívták Bienerth Gusztávot.

Várhatóan hét kérdést tesz fel a bevándorlásról és a kötelező kvótáról az október elején induló nemzeti konzultáción a kormány - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba a Kossuth Rádióban azt mondta: a konzultáció érinti az egymillió bevándorló betelepítésére és a határzárakra vonatkozó javaslatokat. A kérdőíveket postai úton is el lehet küldeni, de az interneten is ki lehet tölteni.

Hétfőn ismerteti az MSZP miniszterelnök-jelöltje a jövő évi országgyűlési választásokra összeálló szövetségre vonatkozó ajánlatát. Botka László egy győri rendezvényén arról beszélt: reményei szerint minden demokratikus mozgalom el fogja ezt fogadni, mert a kormány leváltásához mind a 106 egyéni választókerületben közös jelöltet és közös listát kell állítani.

A nyugdíjminimum jelentős megemelését, és a teljes nyugdíjrendszer átdolgozását követelik a vasutasok.Az 5 nagy nyugdíjas szervezet vezetői már fél évvel ezelőtt írásban is jelezték a kormánynak, hogy veszélyben van az idősek megélhetése. Levelükre azóta sem érkezett válasz, ezért most ismét a kormányhoz fordultak segítségért. A Vasutasok Szakszervezete közleményében felháborítónak nevezte a hallgatást, ezért a nyugdíjasok mellé állt, hogy közösen követeljenek érdemi intézkedést.

Moszkvában hat üzletközpontot és egy hotelt, Ufában három bevásárlóközpontot és egy szállodát kellett kiüríteni készülő pokolgépes merényletre figyelmeztető névtelen telefonhívások miatt. Az orosz fővárosban 9 ezer embert menekítettek az utcára. Robbanószerkezetet egyelőre nem találtak. Hivatalos összesítés még mindig nem hangzott el arról, hogy hol és hány embert kellett evakuálni a szeptember 10-én kezdődött, nagyszámú és szándékosan félrevezető telefonos riasztások miatt.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×