eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Tarlós kész felvetni a népszavazást, de nem változtat álláspontján

Tarlós kész felvetni a népszavazást, de nem változtat álláspontján

Tarlós István a népszavazás lehetőségét hajlandó felvetni a Fővárosi Közgyűlésben a római-parti védmű ügyében, de az álláspontján nem változtat.

A főpolgármester budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, korábbi nyilatkozatát átértelmezték, "a saját álláspontjával szemben nyilván nem tesz javaslatot". Elsősorban arról van szó, hogy ha a Fővárosi Közgyűlés akar népszavazást, akkor azt nem vétózná meg - tette hozzá.

Tarlós István hangsúlyozta: nem azt mondta, hogy határozati javaslatot terjeszt a közgyűlés elé. "Továbbra is azt állítom, hogy hajlandó vagyok a népszavazás lehetőségét felvetni, de annak a kockázataival együtt, a Kúria döntését megvárva, és a saját álláspontomon nem tudok változtatni" - fogalmazott. Álláspontját a főváros által készíttetett szakvéleményekre alapozza, amelyek mindegyike a védmű part menti változatát támogatja - közölte.

Kifejtette: ha a Kúria döntése megszületik az Együtt és a Párbeszéd által kezdeményezett népszavazás ügyében, akkor érdemes a közgyűlésnek döntést hoznia, ha csak a testület nem nyilvánít előre valami véleményt. Ezért használta a "felvetés" szót - mondta Tarlós István. Addig nem indítható a római-parti védmű témájában új népszavazás, amíg a már folyamatban lévő ügy jogerősen le nem zárul.

A főpolgármester szerint

az Együtt és a Párbeszéd által kezdeményezett népszavazásnak "semmi értelme nem lenne",

ugyanis a "nyomvonal helyzetére nézve semmilyen utasítást nem ad". Ebből az látszik, nem akarják, hogy megépüljön a védmű, a kezdeményezés egyetlen célt szolgálhat, hogy további fél évre ellehetetlenítsék az építkezést - jelentette ki.

Tarlós István megjegyezte azt is, hogy a 2010 előtti Fővárosi Közgyűlés is part menti védművet akart, és - ellentétben a mostanában elhangzottakkal - nem ideigleneset.

Vizsgálják, lehet-e légkondi a 3-as metróban

A 3-as metró szerelvényeinek esetleges légkondicionálásáról szólva a főpolgármester közölte: az orosz mérnökök jelenleg is vizsgálják "a klimatizálás utólagos megoldását". Egyelőre kérdéses az is, hogy a magyar közbeszerzési jog megengedi-e, hogy a kötbér terhére terméket vagy szolgáltatást szerezzenek be - mondta.

Tarlós István elmondta azt is, hogy a BKV korábban vizsgálta, az eredeti járművek karosszériája statikailag elbírná-e a klímaberendezések többletsúlyát. Az derült ki, hogy jelentős szerkezeti átalakításra volna szükség, és a magassági korlát miatt a berendezésekkel együtt a kocsik nem férnének el az alagútban - ismertette.

A felújított szerelvények esetében a korszerűbb hajtásrendszernek köszönhetően jelentősen csökken a járművek hőkibocsátása, a metróvonal rekonstrukciója során a szellőztetést nagy teljesítményű ventilátorokkal fogják megoldani- közölte. Így mindezek "rendkívül kedvezően fognak hatni az utasok hő- és komfortérzetére" - mondta a főpolgármester, megerősítve, hogy ennek ellenére továbbra is vizsgálják az utólagos klimatizálás lehetőségét.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a fővárosban a köztéri illemhelyek száma valóban nem elegendő, ezért mérlegelik, hogy a fenntartásukat felveszik az önkormányzat önként vállalt feladatai közé, valamint fejlesztési koncepció készül.

Tarlós István a 3-as metróvonal rekonstrukciójáról szólva közölte azt is, hogy "egyértelmű pozitív nyilatkozatot" kaptak az uniós szakmai előkészítő szervezettől, a JASPERS-től arról: ha lesz alátámasztható többletköltség, akkor a főváros ezt saját forrásból következmények nélkül biztosíthatja, és a támogatás "mértékét sem viszi lefelé".

Galvani híd: leállítás

A Galvani híd és a csatlakozó úthálózat ügyében Tarlós István azt közölte: a főváros - Fürjes Balázs, a kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztossal és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel egyetértve - levelet írt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nek, hogy állítsák le a munkát. Azt mondta, a NIF úgy adott megbízást a tervezőnek, hogy figyelmen kívül hagyta a főváros korábbi döntéseit és a kormány elképzeléseit is.

Tarlós István közölte azt is, hogy a mostani tervezett híd nemcsak a Ferencváros és Kispest közötti kiserdőt veszélyezteti, hanem kifejezetten hátrányosan befolyásolja a településszerkezetet és a fejlesztési lehetőségeket. A főváros ezért a NIF döntését opponálja, a céget a munkák leállítására szólította fel, azzal, hogy azt csak a fővárossal, a kormánybiztossal és az érintett kerületekkel egyeztetve folytassák - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×