eur:
394.05
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Régészeti aranybánya az M30-as út építkezése

Régészeti aranybánya az M30-as út építkezése

A Miskolc és Tornyosnémeti közötti útszakasz régészeti feltárásában a neolitikumtól a II. világháború modernkori korszakáig számítanak értékes leletekre - mondta a munkákat irányító Herman Ottó Múzeum régészeti igazgatóhelyettese az InfoRádióban.

Szörényi Gábor elmondta, még 2016-ban bejárták a területet, behatárolták a lelőhelyeket, ahol

mintegy másfél millió négyzetméternyi területet mértek fel.

A módszerről a Herman Ottó Múzeum régészeti igazgatóhelyettese elmondta, a lelőhelyek öt-tíz százalékát megszondázzák, amellyel kiderül, milyen intenzíven vannak és milyen mélyről, milyen korú leletek kerülnek elő.

„A most kezdődött munkában hatvan régészeti lelőhelyet vizsgálunk meg a Miskolctól Tornyosnémeti határáig terjedő 55 kilométeres autópálya-szakaszon. Decemberig várhatóan a próbafeltárásokat is el tudjuk végezni.”

A Hernádvölgye mindig is rendkívül intenzíven lakott terület volt, hiszen ez vezet a Kárpátok legalacsonyabb részéhez, ahol a legkönnyebb átkelni, ezért minden történelmi korban előszeretettel használták – mondta Szörényi Gábor.

„Már a próbafeltárások során kerültek elő leletek. A neolitikumtól kezdve az összes régészeti korszakból. Sok Árpád-kori településnyomra is bukkantunk.”

Az a terület, ami a történelmi korok emberének stratégiailag alkalmas volt hasznosításra, a modern korban is megfelel stratégiai és taktikai szempontoknak, ezért II. világháborús lövészárkokra, bombatölcsérekre, lőállásokra is bukkannak a kutatók, ami a modern kori történethez ad adalékot – hangsúlyozta a Herman Ottó Múzeum régészeti igazgatóhelyettese.

„A próbafeltárások befejezését decemberre tervezzük. A cél az, hogy meghatározzuk azokat a felszín alatt található régészeti lelőhelypoligonokat, amelyeket a következő fázisban, a megelőző feltárások során összenyitunk, majd a nagyobb felületű lelőhelyrészleteket teljes mértékben feltárunk. Ez a jövő éveknek lesz a feladata.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×