eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Szijjártó: óriási a sumákolás

Európában komoly törésvonal alakult ki a bevándorlás- és a biztonságpárti országok között - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádióban.

A miniszter az Európai Unió tagállamainak informális külügyminiszteri találkozójáról beszámolva elmondta, Tallinnban

sikerült visszaverni minden olyan kezdeményezést, amely a visegrádi országok egységének megbontására irányult,

így ez a csoport továbbra is a legegységesebb és leghatékonyabb az Európai Unióban, tagjai pedig egyetértenek abban, hogy az illegális bevándorlás rossz és veszélyes, a kötelező kvóta pedig alkalmatlan a helyzet kezelésére.

Szijjártó Péter megismételte, az Európai Bíróság a kvótaperben felháborító és felelőtlen politikai döntést hozott, amely ellentétes minden európai nemzet érdekével.

A politika megerőszakolta az európai jogot és az európai értékeket - fogalmazott, hangsúlyozva, óriási sumákolás van a kvóták ügyében, ugyanis kevesebb mint három héttel az erről szóló döntés határidejének lejárta előtt csak 25 százalékban sikerült teljesíteni a célszámokat. Ezek után európaiatlan viselkedési mód a kvóták kudarcát ráfogni a négy visegrádi országra - tette hozzá.

A tárcavezető azért is sumákolást lát a kvóták körül, mert szerinte az unió jól láthatóan egy olyan állandó mechanizmust akar felépíteni a kötelező kvóták alapján történő betelepítésre, amely alapján szétoszthatják az évről évre Európába érkező bevándorlókat. Egyebek mellett erre utal szerinte, hogy Brüsszelben továbbra sem a határvédelem, hanem az a gondolat az uralkodó, hogy minél több embert kell behozni a kontinensre.

Szijjártó Péter aláhúzta, a magyar kormány ezzel szemben azt tartja kötelességének, hogy garantálja az országban élők biztonságát, és a schengeni egyezményben leírtakat irányadónak tartva maga döntheti el, hogy kit enged be az országba.

A külügyminiszter ismételten

Magyarország hátba szúrásaként értékelte az új ukrán nyelvtörvényt,

amely a helyi magyar közösséget is megfosztja az anyanyelven történő tanulástól a negyedik osztályt követően. Ukrajna mindezt azután tette, hogy Magyarország a leghangosabb támogatója volt Ukrajna vízummentességének, továbbá gondoskodott 2600 ukrán gyerek magyarországi nyaraltatásáról és 600 millió forintos humanitárius akciót hajtott végre Ukrajnában - fejtette ki Szijjártó Péter, hozzátéve, Magyarország minden európai és globális fórumot fel fog használni, hogy ez a jogszabály ne léphessen hatályba.

Szijjártó Péter újra reményét fejezte ki azért, hogy eredményre vezetnek a román kormány megoldási javaslatai a marosvásárhelyi magyar katolikus iskola ügyében, ellenkező esetben ugyanis Magyarország nem tudja támogatni Románia OECD-tagságát.

A miniszter a két esettel összefüggésben kijelentette, Magyarország szívesen támogatja minden szomszédját, ugyanakkor a kormány nem fogja nézni, hogy a sok segítségért cserében bárki is tovább kurtítsa a magyar közösség jogait. "Azért hülyének ne nézzenek minket!" - mondta.

Szijjártó Péter jelezte továbbá, a Magyarország és Hollandia közötti diplomáciai nézeteltérést a két ország kormányfői beszélhetik meg a szeptember végi, tallinni uniós csúcson.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×