eur:
394.32
usd:
370.16
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Kiderült: ezért vannak kint az indokolatlannak látszó forgalomkorlátozó táblák

Baleset-megelőzési szempontok miatt helyeztek ki a 2/A autóúton ott is forgalom lassító táblákat, ahol most még nem végeznek átépítési munkákat - tájékoztatta az InfoRádiót a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.

Budapest és Vác között most 13,4 kilométer hosszan csak kétszer egy sávon lehet közlekedni. A mostani fejlesztés nyomán a teljes szakasz, 19,6 kilométer egy kétszer két sávos, burkolt leállósávokkal kialakított gyorsforgalmi úttá alakul át. Fótnál új fel- és lehajtó ágak épülnek ki - mondta Kiss Boglárka.

A hosszú, forgalomlassító táblás szakaszokkal kapcsolatban elmondta: "a tereléssel és forgalomkorlátozással érintett részeken mindenhol hamarosan el fog kezdődni az építkezés. Igyekeztünk minimálisra csökkenteni a forgalomtechnikai korlátozások változásainak számát.

A tapasztalatuk az, hogy az újonnan bevezetett forgalmi rendek első hónapjaiban van a legtöbb baleset".

Ezért alakítottak ki viszonylag hosszú szakaszon forgalomkorlátozást és terelést.

A munkálatok végétől, a tervek szerint 2019 őszétől tehermentesülnek az átmenő forgalom alól a 2-es számú főút települései, a közlekedés gyorsabbá és biztonságosabbá válik - mondta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×