eur:
395.58
usd:
366.99
bux:
65324.57
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hétfőn csak húznak a fogorvosok

A bajok tolmácsolásán kívül nem ígért többet az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán szerdán, amikor újra tárgyalt Hermann Péterrel, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának vezetőjével. Előrelépés híján nem marad el a fogorvosok demonstrációja, hétfőn csak a sürgős eseteket látják el a közfinanszírozott rendeléseken - számolt be a nepszava.hu.

A portál emlékeztetett arra, hogy az államtitkár és a kamara vezetője legutóbb egy hete egyeztetett, mert ez a szakterület rendre kimarad a béremelésből, a praxis-díjak rendezéséből.

Kamarai számítások szerint mára mintegy 24 milliárd forint hiányzik az ágazatból, ezért hónapok óta kérik a kormánytól: emelje a körzetekre, a kezelésekre jutó állami támogatást.

Nyomatékul szeptember első napjaiban mintegy ezer körzetben munkalassító akciót szerveznek, ezalatt csak sürgősségi ellátást végeznek majd.

A Népszavának a szakmai kamara vezetője a találkozó után elmondta: ő azt kérte, a háziorvosokhoz hasonló támogatást és életpályamodellt biztosítson a kormány a fogorvosoknak is. Az államtitkár megígérte, hogy tolmácsolja a kérésünket a miniszternek, és a kormánynak, valamint jelezte feléjük, ha pénz jön a rendszerbe, akkor annak kell, hogy legyen népegészségügyi eredménye is. Azaz eredményt, javulást várnak a lakosság szájüregi-egészség mutatóiban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×