eur:
393.59
usd:
364.74
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Kiderült a dátum: nemsokára lezárják a 3-as metró északi szakaszát

Kiderült a dátum: nemsokára lezárják a 3-as metró északi szakaszát

Elkészült a 3-as metró állomásfelújítására megírt szerződés, és elképzelhető az is, hogy szeptember elejére győztest hirdetnek az alagút-felújításra is - közölte a BKV vezérigazgatója. Bolla Tibor arról is beszélt, hogy októberben kezdődhet a rekonstrukció, addig folyamatosan végzik a felszíni forgalomtechnikai munkálatokat.

Már elkészült a 3-as metró állomásainak felújításáról szóló szerződés elkészült, ki  is küldték a nyertes pályázónak, és ha ő is szignálja a megállapodást, akkor

szeptember első hetében alá is írhatják

- mondta az InfoRádiónak Bolla Tibor. A BKV-vezérigazgatója azt sem zárta ki, hogy az alagút felújítására kiírt tender is lezárul addig, és akkor szeptember elején aláírható akár mindkét szerződés is.

"A nyertes pályázó azonnal meg tudja kezdeni a felújítást, de feltehetően

csak október végén kell majd lezárni a metrót,

addig olyan munkákat tud végezni, amelyek nem zavarják az utasforgalmat" - mondta Bolla Tibor, hozzátéve, hogy a két pályázat nyertese egyszerre tud dolgozni majd az állomásokon és az alagúton, össze tudják hangolni a munkákat.

A BKV első embere megerősítette, hogy az északi szakasz lezárása után az utasok szállítására rendelkezésre fognak állni a szükséges buszok, mert a BKV is szerzett be új és használt járműveket, és a BKK-nak is vannak olyan alvállalkozói, akik be tudnak segíteni.

"Sarkalatos kérdés a járművezetői állomány, mert országos sofőrhiány van, a buszvezetők pótlása, toborzása és képzése folyamatosan zajlik a BKV-nál, az első szakaszok felújítását nem fogja zavarni a jármű- vagy a jármúvezető-hiány" - közölte Bolla Tibor. Jelenleg a forgalomtechnikai megoldások kialakítása zajlik, mert a teljes szakaszon meg kell oldani a buszközlekedést, a kritikusabb pontok azok, ahol fordulnak a buszok, illetve ahol tárolni kell őket, ezek a vezérigazgató szerint nagy logisztikai kérdések.

"Lesz, ahol buszsáot alakítunk ki, de van, ahol ez nem oldható meg, a forgalomtechnikai szakemberek folyamatosan ezen dolgoznak.

A felszíni pótlás biztos, hogy adott térségekben okoz majd fennakadást vagy lassulást,

de azon dolgozunk, hogy ez minél kisebb legyen" - ígérte Bolla Tibor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×