eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Látványos show-val zár a Sziget

Az idei, 25. Sziget fesztiválon is nagyon sokan, mintegy 450 ezren szórakoztak. Gerendai Károly főszervező és Kádár Tamás cégvezető a keddi záró estén az MTI-nek azt mondta, a visszaesés a tavalyi adatokhoz képest általános európai tendencia, ugyanakkor a Sziget idei zenei felhozatalának összeállítása nem a legszerencsésebben alakult.

A Sziget ezúttal is látványos end show-val, Dimitri Vegas és Like Mike tűzijátékkal körített dj-koncertjével ért véget.

"Idén két teltházas napunk volt:

a nyitó mínusz egyedik nap, amikor Pink lépett fel, illetve a szombat, amikor Macklemore és Ryan Lewis volt a fő attrakció a nagyszínpadon. A várható 450 ezres összlátogatószám mintegy tíz százalékos csökkenést mutat a tavalyi rekordadathoz, a 496 ezerhez képest" - mondta kedden este Kádár Tamás cégvezető.

Hozzátette: a csökkenés ellenére bíznak abban, hogy idén is több százmilliós bevétellel zár a Sziget Kft. Kiemelte, hogy bár néhány tervezett előadót nem tudtak elhozni a fesztiválra, a koncertek körül minden rendben volt, "ha csak nem számítjuk, hogy Macklemore-t a fellépése után a veseköveivel kórházba kellett szállítani".

"Pink koncertje egészen különleges volt, és kiemelném PJ Harvey fellépését is, hiszen a brit énekesnő első magyarországi koncertjét adta. A nem zenei programok közül hatalmas sikere volt a cirkusz lenyűgöző, látványos éjféli előadásainak, meg kell említenem a Magic Mirror sátorban az ausztrál Limbo társulat artista, varietészerű produkcióját, valamint az Art of Freedom pályázat keretében megvalósult belga tervet is, amelynek keretében egy vécéajtón keresztül lehetett belépni egy házibuliba" - mondta Kádár Tamás.

Hangsúlyozta, hogy problémák és zavarok nélkül zajlott le a jubileumi fesztivál, kevesebb bűncselekmény és baleset történt, mint korábban. "A személyes azonosításra épülő modern beléptetési rendszer komoly előnye, hogy visszatartja, aki rossz szándékkal jönne a Szigetre, másrészt a fesztivál területén is sokkal könnyebbé teszi a felderítést". Az idei Szigeten mintegy ezer ember látott el biztonsági feladatokat.

Gerendai Károly főszervező az MTI-nek elmondta: olyan programot szeretett volna az idei Szigetre, amelyben kiegyenlítetten "Sziget-kompatibilis", izgalmas zenekarok vannak, nem pedig egy-egy kiemelkedő név.

"Nehéz kezelni azt a helyzetet, hogy folyamatosan mennek felfelé a világsztárok fellépti díjai, miközben a jegyárakból, illetve az egyéb bevételekből egyre nehezebb ezt kompenzálni. Bár kellenek a sztárok, én abban hiszek, hogy a Sziget esetében a brandnek, az ahhoz kapcsolódó élménynek kell bevonzania a látogatókat. Az elmúlt években a fesztivál abban tudott fejlődni, hogy a zene mellett az egyéb programok nagyon erősek" - fejtette ki Gerendai Károly.

A főszervező emlékeztetett arra, hogy az 1993-as induláskor és utána is jó néhány évig a Sziget zenei irányultsága egy underground kultúrkört képviselt, és másról szólt a mainstream, mint most. Hozzátette: amint a Sziget a hazai színtérről kilépett a nemzetközi porondra, ki kellett szolgálnia - elsősorban a nagyszínpad kínálatával - a látogatók többségének ízlését.

"A Sziget értékrendje, kulturális irányultsága nem került veszélybe azzal, hogy a Providence Equity Partners amerikai befektető idén év elején a Sziget Kulturális Szervezőiroda többségi, 70 százalékos tulajdonosa lett. A befektető cég a mostani stáb szakmai tapasztalatainak felhasználásával biztosít lehetőséget a további bővülésre, és ez független attól, hogy

jövőre már nem én leszek a középpontban, és a háttérbe vonulok" - hangsúlyozta Gerendai Károly.

Hozzátette: az új tulajdonos is tisztában van azzal, hogy a Szigetnek nincs más választása, mint még jobban megerősíteni azt, amiben egyedi, vagyis a nem zenei, egyéb kulturális és művészeti programokat. "Ennek hasznát ugyan nem lehet közvetlenül kimutatni, de ha ezek a programok nem lennének, a francia, holland, ausztrál, olasz és a többi fiatal nem minket választana a sok európai fesztivál közül".

Gerendai Károly azt mondta, furcsán érzi magát, hogy saját döntése nyomán 25 év után kivonul a Szigetből. Hozzátette: sikerült kinevelni egy olyan csapatot, amelyre rá meri bízni az ügymenetet, másrészt úgy érzi, személyes ambíciói a Szigettel kapcsolatban kezdenek alábbhagyni, nincs már eléggé képben. "Viszont most lesz időm foglalkozni a családommal és sok más dologgal".

Az idei Szigetre több hollywoodi sztár is ellátogatott, köztük Ashton Kutcher, aki a vizes vébé után a fesztiválon szórakozott feleségével, Mila Kunisszal. "Számunkra is örömteli, hogy a nemzetközi sajtó is írt erről, és most már nem csak az amerikai Coachella fesztivál kapcsán foglalkoznak a sztárlátogatókkal" - mondta végül Kádár Tamás az MTI-nek.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×