eur:
393.71
usd:
364.73
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nagy pusztítás volt, 11 ezer helyen lassan egy napja nincs áram

Nagy pusztítás volt, 11 ezer helyen lassan egy napja nincs áram

Nyolcvanöt településen mintegy tízezer-kilencszáz háztartásban továbbra sincs áram a csütörtök esti vihar miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében, a javítás várhatóan kilencezer háztartásban szombatra húzódik - közölte az E.ON szóvivője péntek kora este.

Vas megyében 7879, Zalában 1879, Győr-Moson-Sopronban pedig 1116 fogyasztónál nincs áram - közölte Egyházi Nikoletta.

A legnagyobb számban Vas megyében Bajánsenyén, Felsőszölnökön és Rábagyarmaton, Zala megyében Zalabaksában, Csesztregen és Kerkafalván, míg Győr-Moson-Sopronban Lébényben, Sopronban és Röjtökmuzsajon nincs áram.

A szolgáltató továbbra is teljes létszámban, az ország más régióiból átcsoportosított szakemberekkel és külső partnerek bevonásával javítja az áramhálózatot ért sérüléseket.

Csütörtök este volt olyan időszak, amikor a régióban 120 ezer fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás.

Az E.ON munkáját a katasztrófavédelem továbbra is segíti, a kidőlt fák eltávolításán dolgoznak a tűzoltók, hogy a szolgáltató szakemberei a javításokat elvégezhessék. A vezetékekre dőlő fák, leszakadó nagyméretű faágak okoztak jelentős károkat az áramszolgáltatásban, de sok oszlopot, köztük vasszerkezeteket is kidöntött a szél.

A javítást nehezíti, hogy egy-egy hálózatszakaszon - főként az erdőkön átmenő területeken - gyakran három-négy különböző ponton is elszakították vagy megrongálták a villamos hálózatot a kidőlt fák.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×