eur:
394.45
usd:
369.83
bux:
65241.76
2024. április 19. péntek Emma

Négyszáz embert azonnal felvenne a MÁV

Csaknem négyszáz dolgozót azonnal fel tudna venni a MÁV, a több mint 38 ezer embert foglalkoztató állami vasúttársaság 399 fős létszámhiánnyal küzd - írta a Magyar Nemzet keddi számában.

A vállalat tájékoztatása szerint nincs elég váltókezelő, tolatásvezető, pénztáros, jegyvizsgáló, járműszerelő, biztosítóberendezési és távközlési műszerész, forgalmi szolgálattevő, mérnök. A MÁV szerint az a veszély nem fenyeget, hogy a munkaerőhiány miatt nem tud elindulni valamelyik járat, a lapnak küldött válaszban hangsúlyozták: a létszám mindössze egy százalékkal marad el a tervezettől.

Halasi Zoltán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke ugyanakkor kiemelte, hogy a hiány nem egyenletesen oszlik el az országban, egyes területeken - így például a fővárosban - jóval nagyobb gondokat okoz.

A MÁV 50 pontos akciótervet dolgozott ki a létszámhiány kezelésére, amelynek végrehajtását havonta ellenőrzik. Ennek elemei között szerepel a szervezetfejlesztés, a bérrendezés, a munkaerő képzése is - írta a lap. A cég tájékoztatása szerint egyébként a mozdonyvezetők - első öt hónap alapján számolt - átlagfizetése bruttó 500 ezer forint, a jegyvizsgálóké 277 ezer forint, a mérnököké csaknem bruttó 500 ezer forint. A felsőfokú állami végzettségű munkavállalóknál diplomás minimálbért alkalmaznak, ennek összege főiskolai végzettség esetén bruttó 270 ezer forint, egyetemi végzettségnél 300 ezer forint.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×