eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Nem tudnak mit kezdeni a Teréz körúti robbantóval?

Két hónappal meghosszabbították a Teréz körúti robbantás ügyében folyó nyomozás határidejét, mivel újabb bűncselekménnyel is meg akarják gyanúsítani P. Lászlót. A robbantást beismerő férfi előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról ma döntenek - írja a Magyar Idők.

Mégsem tart hétfőn iratismertetést a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Teréz körúti nyomozás ügyében, miután két hónappal, szeptember 24-ig meghosszabbították a vizsgálat határidejét, tudta meg a Magyar Idők.

A KNYF helyettes szóvivője elmondta, indítványozta P. László gyanúsított előzetes letartóztatásának újabb három hónappal történő meghosszabbítását, mivel álláspontjuk szerint fennáll a terhelt szökésének, elrejtőzésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye. A nyomozási bíró péntek délelőtt dönt, hogy meghosszabbítja-e a letartóztatást a robbantást egyébként részletesen beismerő P. Lászlóval szemben.

A 25 éves P. Lászlót előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsítják – egyelőre. A Magyar Idők értesülései szerint azért rendelte el ugyanis a nyomozás meghosszabbítását a KNYF, mert a gyanúsítás kiterjesztését fontolgatják: nem zárható ki, hogy P. Lászlót meggyanúsítják terrorcselekmény előkészületével is.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×