eur:
391.94
usd:
366.69
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Kibővíthetik a csok-ot - a nap hírei

A NATO kollektív védelme melletti elkötelezettségéről beszélt az amerikai elnök Varsóban. Elképzelhetőnek nevezte a használt lakások vásárlásához adott kedvezmény növelését a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Soros Györgyöt ábrázoló kormányzati plakátok visszavonását kéri az utcákról a kormányfőtől a Mazsihisz. A nap legfontosabb hírei július 6-án.

Az Egyesült Államok elkötelezett a demokratikus és szabad Európa mellett - jelentette ki Varsóban a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón vendégként részt vevő amerikai elnök. Donald Trump a lengyel néphez intézett szabadtéri beszédében hangsúlyozta: mindkét ország kiáll a NATO kollektív védelme mellett. Az amerikai elnök felszólította Oroszországot, hogy állítsa le az Ukrajna és más országok destabilizációjára irányuló lépéseket, valamint az ellenséges rezsimek, ezen belül Szíria és Irán támogatását. A közép- és kelet-európai országok, valamint a balti államok vezetői a katonai biztonság, az energiabiztonság, valamint a migrációval, a klímaváltozással és a terrorizmussal összefüggő biztonsági kérdéseket vitatták meg a varsói találkozón. Áder János államfő a klímaváltozás elleni küzdelemről szóló párizsi egyezmény betartásának jelentőségéről beszélt.

Összecsaptak a rendőrökkel szélsőbaloldali tüntetők Hamburgban a G20 csoport csúcstalálkozójának előestéjén. A demonstrálók kövekkel, palackokkal dobálták meg a rohamrendőröket, akik paprikaspray-vel és vízágyúk bevetésével válaszoltak. A pénteken kezdődő találkozón a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport vezetői a szabadkereskedelemről, a klímaváltozásról, a terrorizmus elleni küzdelemről és a migrációról is tárgyalnak. A tervek szerint a G20-as csúcstalálkozón találkozik először hivatalosan Vlagyimir Putyin és Donald Trump. 

Elképzelhetőnek nevezte a használt lakások vásárlásához adott családi otthonteremtési kedvezmény növelését a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János elmondta: a kormány ősszel értékeli a csok eddigi eredményeit. Hozzátette: jelenleg mintegy 300 ezer eladó használt lakás van az országban, ezek fele beköltözhető állapotban van. Szólt arról is, hogy más helyen épül fel az új dél-budai szuperkórház, ha a héten nem sikerül megegyezni a terület tulajdonosával. Lázár János elmondta: az ingatlan áráról vita van az eladóval. Hozzátette: több nagy vasúti beruházást is jóváhagyott a kormány, 2021-22-re megújulhat a Százhalombatta-Pusztaszabolcs és a Budapest-Rákos-Hatvan közötti vasútvonal is.

A Soros Györgyöt ábrázoló kormányzati plakátok visszavonását kéri az utcákról a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke a kormányfőtől. Heisler András az InfoRádióban azt mondta: a kampány alkalmas arra, hogy antiszemita indulatokat keltsen. Hozzátette: az utóbbi napokban antiszemita, gyűlöletkeltő feliratok jelentek meg a plakátokon, illetve több helyen holokauszt emlékműveket gyaláztak meg. Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy reagált, hogy a kormányzati plakátkampány nem Soros György származásáról vagy identitásáról szól, hanem az üzletember által a bevándorlás ügyében képviselt veszélyre hívja fel a figyelmet

Tiltakozik a szociális- és gyermekvédelmi pótlék és az ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatások átcsoportosítása ellen a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság. A héten a Magyar Közlönyben jelent meg a kormányhatározat a múlt évi költségvetési maradványok egy részének felhasználásáról. Eszerint 90 millió forint közpénzt kell a versenysport támogatására átcsoportosítani a szociális humánszolgáltatók részére 2016-ban biztosított, de fel nem használt keretből. A sztrájkbizottság szerint az összeg a szociális szektor dolgozóit illeti meg.

Továbbra is megállapodást sürget a baloldali ellenzéki pártok között a Demokratikus Koalíció elnöke a jövő évi parlamenti választásokra. Gyurcsány Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: ez akár már október 23-ra megvalósulhat. Megismételte: mind a 106 egyéni választókerületben meg kellene egyezniük az MSZP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és a MOMA politikusainak. Szólt arról is, hogy az MSZP megkerülhetetlen a választási sikerhez, ezért mindenképp szükséges a támogatása.

Jó dinnyeszezonra számít a Földművelésügyi Minisztérium. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a promóciós kampány nyitó rendezvényén azt mondta: a magyarországi görögdinnye termés az előrejelzések szerint mintegy 200 ezer tonna lesz, sárgadinnyéből 18 ezer tonna várható. 

Kordonokkal, teljes területlezárással biztosítja a rendőrség a Budapest Pride szombati felvonulását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében azt hangsúlyozza: az adott körülmények között szükségesnek ítélt erőkkel biztosítják a főváros területére bejelentett rendezvényeket. Előzőleg a szervezők többször is azt közölték, hogy a menet szervezői kordonok nélkül kívánnak felvonulni és a rendőrség eljárását indokolatlannak, aránytalannak találták.

A tervek szerint egy nappal elhalasztják a szombatra tervezett 35. Balaton-átúszást. A meteorológiai szolgálat siófoki obszervatóriumának előrejelzése alapján döntöttek a szervezők a Balatoni Vízirendeszet parancsnokának egyetértésével arról, hogy szombaton nem tartják meg a sporteseményt. A végleges döntést pénteken hozza meg a szervező bizottság. Az átúszást eredetileg múlt szombaton tartották volna, de akkor egy héttel elhalasztották.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×