eur:
393.93
usd:
365.03
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

30 milliárd forint kellene az egészségügyi szakdolgozók bérrendezésére

Harmincmilliárd forint kell azon egészségügyi szakdolgozók bérrendezésére, akik több évtizede végzik munkájukat - közölte a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Cser Ágnes elmondta, ahogy tavaly is sikerült elérniük év közben a költségvetés módosítását, most is egyik kiemelt céljuk, hogy ez megtörténjen.

A kormányzat, felmérve a helyzetet, elkezdte a több évtizedes lemaradást pótolni: így jött létre a szakdolgozók esetében a négylépcsős, az orvosok esetében pedig a kétlépcsős bérfejlesztés.

Megemelik a mentősök fizetését, és a védőnőknél is készül a megoldás - jegyezte meg.

Cser Ágnes közölte: az az elképzelésük, hogy ne csak az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők, hanem a műszaki, informatikai és gazdasági szolgáltatást nyújtó dolgozók is bérét is fejlesszék.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Óvatos pluszban a tőzsdék

Óvatos pluszban a tőzsdék

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×