eur:
394.4
usd:
370.17
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Csúszik az uszodaprogram

Csúszik az uszodaprogram

A tervezett 25-ből eddig egyetlen tanuszoda épült meg a tanuszodaprogram keretében - adta hírül a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor miniszterelnök 2014-ben bejelentette: a kormány azt a célt tűzte ki, hogy rövid időn belül mind a 175 járásközpontban legyen legalább egy-egy uszoda. Ennek érdekében a kabinet vállalta, hogy első körben – 2015 végéig – 32 fedett medencét építtet.

Három év elteltével Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő (MSZP) írásbeli kérdésére szerdán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Fónagy János elismerte:

a beígért tanuszodákból mindössze egy készült el

az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.

Fónagy János parlamenti válaszából az derült ki, hogy a diákok egy jelentős részének jó ideig nem lesz lehetősége megtanulni úszni. Ugyanis 21 uszoda építése még folyik, a kormány reményei szerint a 2017/2018. tanévben készülhetnek el. A főváros XI. kerületében és Vajszlón még csak most zajlik a közbeszerzési eljárás előkészítése.

Csúszik az uszodaprogram

Valamivel jobban áll a tornaterem-építési program. Az első körben betervezett 25 teremből eddig 12-t adtak át, 13 kivitelezése még zajlik, Fónagy János szerint várhatóan még ebben az évben átadják őket. A program második etapjában 20 tornaterem és 26 uszoda épülhet, de ezekről csak három hete döntött a kabinet, legföljebb a következő kormányzati ciklusban készülhetnek el.

Azért is meglepő a csúszás, mert a kormány 2014 áprilisában külön határozatot fogadott el a program felpörgetése érdekében. Így a tanuszodák és tornatermek építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, lerövidítve a szakhatósági eljárásokat. A 2014-es kormányhatározat érdekessége, hogy már csak 25 tanuszodát tervez, miközben korábban még 32-ről volt szó.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint az eddig megépült tornatermek 4000 gyermeknek teremtenek „megfelelő infrastrukturális feltételeket a mindennapi sportoláshoz”. Ez azonban kevésnek tűnik ahhoz képest, hogy 2015 őszétől minden általános és középiskolás számára kötelezővé tették a mindennapos testnevelést.

Bár Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára tavaly decemberben egy sajtóbeszélgetésen elismerte, nincsenek meg a feltételei a mindennapos testnevelésnek, azóta sem történt érdemi változás ezen a téren.

A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint 2016 őszén közel egymillió tanuló iratkozott be az általános és középiskolákba. Ők 8700 tornateremben és tornaszobában edzhettek nap mint nap. A tárca adatai szerint 2015-ben 239 iskolában semmiféle tornahelyiség nem volt - olvasható a Magyar Nemzetben. 

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×