eur:
393.66
usd:
364.85
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A kormány is megszólalt a CEU-tárgyalások után

A magyar kormány nyitott a felsőoktatással kapcsolatos tárgyalásokra, és a magyar törvényeknek megfelelő megállapodásra. Ugyanakkor a tárgyalásokon nem kell a tanszabadságot megvédeni, mert Magyarországon a tanszabadságot senki sem veszélyezteti - hangsúlyozta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke.

Menczer Tamás hozzátette: a tárgyalásoknak szintén nem célja a magyar törvény megváltoztatása, ugyanis a törvényalkotás Magyarországon a parlament feladata, és nem külföldi szereplőké.

A tárgyalásoknak azonban célja annak megvizsgálása, hogy mely külföldi egyetem felel meg a magyar törvényi előírásoknak. Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott ennek megfelelően eredményes tárgyalásokat folytatott Marylandben, és tárgyalt New York állam képviselőivel is - hangsúlyozta a sajtófőnök.

A magyar előírásokat egyáltalán nem kifogásolják kínai, malajziai és thaiföldi tárgyalópartnereink, és a háromból két amerikai egyetem is együttműködőnek mutatkozik. A magyar előírásokat nem kifogásolta az amerikai kormány oktatási minisztere sem, aki Balog Zoltánnak írt levelében egyáltalán nem beszélt az akadémiai szabadság sérelméről - tudatta Menczer Tamás.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×