eur:
394.44
usd:
365.1
bux:
65537.2
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Pánik- és lincshangulat: beszorultak az utasok a 3-as metróba

Pánik- és lincshangulat: beszorultak az utasok a 3-as metróba

A péntek reggeli csúcsforgalomban ismét elromlott a felújított orosz metrókocsi a 3-as metró vonalán. Az Újpest felé tartó metró a Nyugati pályaudvar állomáson romlott el, a szerelvény több mint tíz percig zárt ajtókkal állt. A beszorult utasok végül ajtó szétfeszítésével jutottak ki a két metrókocsiból.

„Az 3-as metró helyett pótlóbusz közlekedik a Nagyvárad tér és Újpest-Központ között járműhiba miatt” - közölte a BKK péntek reggel 8 órakor.

Az Index munkatársa a szerelvényen volt, elmondása szerint

a zsúfolt metró nagyjából 10-12 percig zárt ajtókkal állt az állomáson.

Mint a portál írja, azon kívül, hogy a metró vezetője a hangosbemondókban többször elnézést kért, nem történt semmi. A metróban feszült volt a hangulat, végül úgy jutottak ki az utasok, hogy két férfi szétfeszítette az ajtót. Később a vezető végigment a kocsin, és kívülről kinyitotta a többi ajtót is. Az Index több olvasójára hivatkozva arról is beszámolt, a vésznyitók nem működtek rendesen.

A BKK Facebook-oldalán az utasok bejegyzéséből kiderül: a metró már a Kökiről késéssel indult. Egy másik hozzászólás a hangulatot érzékelteti: „az utasok konkrétan sírtak, kiabáltak, kifeszítették az ajtót.

Borzalmas volt.”

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Megjelent az Építési és Közlekedési Minisztérium építési beruházás tárgyú közbeszerzési eljárásainak előkészítése során alkalmazandó eljárásrendről szóló rendelet, melynek értelmében az állami építési és kivitelezési beruházások mostantól nem kerülhetnek többe, mint az igazolt nyersanyag és alkatrész beszerzési ára legfeljebb 10%-os profittal növelve, és ez a folyamatban lévő ügyekre is érvényes lesz - tudta meg a Portfolio.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×