eur:
394.09
usd:
365.69
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Bővül a Semmelweis Egyetem

Letették a Semmelweis Egyetem (SE) Egészségtudományi Kar új épületszárnyának alapkövét vasárnap Budapesten, az épületben kap majd helyet a hagyományos kínai orvoslási részleg is.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a rendezvényen arról beszélt, hogy az új beruházás fontos lépés mind a magyar oktatásnak, mind a magyar egészségügynek, és fontos a magyar-kínai orvostudományi együttműködésének, amelynek több évre visszanyúló hagyományai vannak.

Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a magyar emberek egészségét megőrizzük, és ennek fontos része a hagyományos európai képzés, de az úgynevezett komplementer gyógyítás kiemelkedő része lesz az is, amit majd a hagyományos kínai gyógyászati részleg fog nyújtani - mondta.

Rétvári Bence kifejtette, a kínai gyógyítási részlegnek komoly szerepe lesz az oktatásban, a kutatásban és a gyógyításban is.

Az Emmi parlamenti államtitkár elmondta, a Szentkirályi utca 12. szám alatt lévő - most parkolónak használt - telken épül meg a hatszintes épület, a beruházáshoz a Semmelweis Egyetem 800 millió forinttal, a kormány pedig 1,4 milliárd forinttal járul hozzá.

Rétvári Bence jelezte, a beruházás szervesen illeszkedik az utóbbi évek egészségügyi fejlesztéseibe, amelyek során 71 kórházat újítottak fel, 23 új rendelőintézet épült és 54 megújult, továbbá 31 mentőállomást hoztak létre, 97-es pedig felújítottak, valamint 496 új mentőgépkocsi beszerzése zárult le.

Az alapkőletételre a Kína és a közép- és kelet-európai országok egészségügyi minisztereinek harmadik fóruma keretében került sor.

Az alapkövet jelképező kapszulát - amelyben az alapító okiratot és az épület alaprajzát helyezték el - egyebek mellett Rétvári Bence parlamenti államtitkár, Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, Liu Jen-tung kínai miniszterelnök-helyettes, Li Pin kínai egészségügyi és családtervezési miniszter, Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora és Nagy Zoltán Zsolt, az SE Egészségtudományi Kar dékánja helyezte el.

Több mint 200 kínai és 15 európai ország delegáltjainak részvételével rendezik Budapesten az egészségügyi miniszterek találkozóját a jövő héten. A többnapos rendezvény része a 16 kelet-közép-európai országot, valamint Kínát magába foglaló 16+1 formátumú együttműködésnek.

A Magyar Közlönyben szerdán jelent meg az a kormányhatározat, amely szerint hagyományos kínai orvoslás részleg kialakításáról, továbbá gyógyászati, oktató- és kutatóközpont létesítésének előkészítéséről döntött a kormány.

E szerint a kormány egyetért azzal, hogy a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának fejlesztéseként a főváros VIII. kerületében, a Szentkirályi u. 12. szám alatti ingatlanon új épületet hozzanak létre, és ott hagyományos kínai orvoslási részleget alakítsanak ki. Ehhez 1,357 milliárd forint többletforrást biztosítanak az egyetem karának.

A Hagyományos Kínai Gyógyászati, Oktató- és Kutatóközpontot pedig a XV. kerületi Őrjárat u. 1-5. szám alatt hozná létre a kormány, az ott található 6-os és 7-es épületben. A központ tervezésének előkészítéséhez idén és jövőre is 110-110 millió forintot biztosítanak.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×