eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

A biztonság miatt jönnek a turisták Magyarországra – lapszemle

A Magyar Idők arról ír, hogy Magyarország egyre népszerűbb turisztikai célpont, aminek a lap szerint egyik oka a külföldi turisták biztonság-keresése. A Napi.hu cikkéből kiderül: bár korábban egyszerűsítették az építési engedélyek kérését, most szigorítanak azon.

A Magyar Idők cikkéből kiderül: már most júliusban hatályba léphetnek a lombikbébi-kezelések kiterjesztéséről szóló kormánydöntés egyes elemei. Európában az orvosi beavatkozással született gyermekek aránya eléri a 10 százalékot, Magyarországon ez a szám mindössze 3-4 százalék, vagyis nagyjából kétezer gyermek évente, miközben a lap szerint 150 ezer meddő pár él Magyarországon.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy az iskolai küzdősportokról és azok körülményeiről kell számot adniuk az igazgatóknak kétnapos határidővel a Klik és az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé. A felmérés nem csak arra kíváncsi, hogy mennyi gyermek űz küzdősportot, de annak formáira is, és arra is: van-e szüksége az iskolának ehhez eszközökre. A lap szerint a jövőben a küzdősportokkal is kiváltható lenne a mindennapi kötelező testnevelésóra a 7-dik és 10-dik évfolyamok között.

A Magyar Idők arról ír, hogy Magyarország egyre népszerűbb turisztikai célpont, aminek a lap szerint egyik oka a külföldi turisták biztonság-keresése. Kelet-közép Európa öt országát összehasonlítva április végéig Ausztria szállodái érték el a legjobb teljesítményt a szobafoglaltság alapján, a második helyen Magyarország végzett, megelőzve Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: egy július 1-től hatályos igazságügyi minisztériumi rendelet várhatóan ellehetetleníti Magyarországon a legtöbb professzionálisan működő székhelyszolgáltatót. Az új szabályozás szerint ezentúl csak saját tulajdonú irodában végezhető ilyen tevékenység, a legtöbb professzionális székhelyszolgáltató azonban bérelt irodában dolgozik. A székhelyszolgáltatást például azok a vállalkozások veszik igénybe, amelyek magyarországi működéséhez nem szükséges feltétlenül valóságos iroda.

A Világgazdaság írása szerint jövőre is folytatódik a Nemzeti Eszközkezelő (NET) programja, az eddigi 35 ezer helyett már 36 ezer lakóingatlant vehet át 2018 végéig. Az eszközkezelő az idén március végéig már több mint 29 ezer lakás megvásárlását zárta le, a felajánlások száma pedig 40 ezer fölött volt.

A Portfolio cikke szerint az idén magasabb szintre lépett etikus életbiztosítási koncepció nem érintette olyan komolyan a nyugdíjbiztosításokat. Ennek elsősorban az az oka, hogy az MNB 2014-ben már adott ki TKM-ajánlást ezekre az államilag is támogatott termékekre. A drágább eszközalapok azonban itt is áldozatul estek az életbiztosítások széleskörű költségcsökkentésének.

A Napi.hu arról ír, hogy bár korábban egyszerűsítették az építési engedélyek kérését, most szigorítanak azon. Az egyszerűsített eljárással ugyanis csak saját célra építhető lakás, épületenként egy. Aki ezeket a szabályokat megsérti, az ingatlan értékéhez igazított bírságra számíthat. Részletek a Napi.hu-n és az InfoRádió reggel 9 óra után kezdődő Üzleti reggeli című műsorában.

A Magyar Idők összeállítást közöl a háztáji gazdálkodások létjogosultságáról. A lap szerint a kertben termesztett zöldségek és a ház körül tartott állatok havonta 18 ezer forinttal is javíthatják egy-egy segélyen élő személy anyagi helyzetét, mégis egyre kevesebben választják a keresetkiegészítésnek ezt a módját. Tavaly Magyarországon 400 ezer egyéni gazdaság működött.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×