eur:
395.04
usd:
366.05
bux:
65111.43
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Felhőbe mennek az egészségügyi adataink - lapszemle

A Magyar Nemzet arról ír, hogy egyre nehezebb lehet a nyugdíjra készülők helyzete. Már élelmiszer-adalékkal is csalnak forgalmi adót – olvasható a Magyar Időkben.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy egyre nehezebb lehet a nyugdíjra készülők helyzete. A lap kiemeli, hogy miközben a kormány a választások előtt extra nyugdíjemelést tervez, a kafeteria-rendszer átalakításával megnehezíti az önkéntes nyugdíjpénztárak munkáltatói befizetéseit. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak az első negyedévben kifejezetten jól teljesítettek, a nyugdíjas évekre takarékoskodó tagok mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek, a munkáltatói befizetések ugyanis drámaian csökkentek, mivel megváltozott az erre vonatkozó szabályozás.

Már élelmiszer-adalékkal is csalnak forgalmi adót – olvasható a Magyar Időkben. Az utóbbi idők büntetőügyeiben kiderült, hogy étolaj, cukor, kávé vagy élelmiszer-adalék forgalmazásával próbáltak meg legtöbbször adócsalást elkövetni. A lap kiemeli, hogy az online számlázás bevezetésével és a hatósági fellépés miatt egyre nehezebb lesz adócsalók helyzete.

A Világgazdaság arról közöl cikket, hogy ősztől egy zárt egészségügyi felhőalkalmazásba kerül mindenkinek az egészségügyi adata. A projekt uniós támogatásból valósul meg. A rendszer működőképes, november 1-jéig az összes közfinanszírozott egészségügyi entitásnak kötelező lesz csatlakoznia az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a Világgazdaságnak. Az a terv, hogy ne csak az állami kórházak, rendelők orvosai, hanem a magánorvosok is lássák a betegadatokat.

A Magyar Időkben arról lehet olvasni, hogy továbbra is zajlik a vizsgálat, és a nyomozók perrendszerű bizonyításra törekszenek annak a két gyanúsítottnak az ügyében, akiket másfél éve kommandósok fogtak el, és akik a belügyi vezetők szerint kormánytag ellen akartak merényletet elkövetni. Lapértesülések szerint a miniszterelnök lehetett a célpont.

A Magyar Nemzet arról közöl összeállítást, hogy szakértők nagy átverésnek tartják a léböjtkúrát, ami jelentős károkat is okozhat, mégis sokan százezreket fizetnek az önkéntes éhezésért. A lap által megkérdezett dietetikus szerint semmilyen tudományos megalapozottsága nincs a különféle méregtelenítő kúráknak, ráadásul sokan akár 8-10 napon keresztül is képesek megvonni minden táplálékot, ami rendkívül megviseli a szervezetet.

A Világgazdaság cikke szerint a tulajdonosok tervezik, ám kétséges, hogy lesz-e állandó óriáskereke a budapesti belvárosnak. Jelenleg bérelt kerék forog a 2020-ig biztosított telken. A lap kiemeli, hogy a cégtulajdonosok saját óriáskerék vásárlását tervezik, hogy lecserélhessék a Belgiumból bérelt kereket. A jelenleginél nagyobb átmérőjű kerék márkától függően 8-18 millió euróba is kerülhet.

A Portfolión arról lehet olvasni, hogy a kormány már eddig is készült a nyugdíjprémium kifizetésére az idei és a jövő év végén is. Most azonban egy módosító javaslattal felülről nyitott előirányzattá tették ezt a kiadási sort, vagyis a kormány nyugodtan költekezhet az idős korosztály javára. A javaslatból kiderül, hogy idén a kormány 24 milliárd, jövőre pedig 32 milliárd forint nyugdíjprémium kifizetésével számol.

Újabb villamospálya-felújításra készülhet a BKV-nál – írja a napi.hu A portál kiemeli, hogy a villamospályák felújítására kiírt 3,3 milliárd forintos keretösszegű tendert a Vasútépítő és Karbantartó Zrt. nyerte el, a közbeszerzések napjainkban gyakori nyertes cégei előtt. A keretszerződés nagypaneles, tömbsínes villamosvasúti felépítményrendszerek javítását, felújítását szolgálja.

A Pénzcentrum arról készített összeállítást, hogy a nők munkaerőpiacon betöltött szerepe továbbra is központi kérdés a foglalkoztatással és a karrierépítéssel összefüggésben. Egy friss kutatás szerint javul ugyan a helyzet, de a megkérdezett nők 55 százaléka érzett már előítéletet a kiválasztás, illetve a mindennapi munkavégzése során.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×