eur:
394.32
usd:
369.62
bux:
65192.74
2024. április 19. péntek Emma

A közbeszerzéseknél is nagyobb átláthatóságot szorgalmaz az EB - a nap hírei

Nem épül P+R parkoló a Budapest Park helyén - közölte a főpolgármester. Az Egyesült Államok és Izrael erős szövetségéről beszélt az amerikai elnök Tel Avivban.

Három területen fogalmazott meg gazdasági ajánlásokat Magyarország számára az Európai Bizottság. A brüsszeli testület a tavaszi jelentésben első helyen azt javasolja a magyar kormánynak, hogy olyan költségvetési irányvonalat kövessen, amely egyszerre erősíti a folyamatban lévő gazdasági fellendülést és biztosítja az államháztartás fenntarthatóságát. A bizottság szerint tovább kellene mérsékelni az alacsony jövedelmű munkavállalók adóterheit. Ezek mellett a közbeszerzések terén fennálló verseny erősítését és az átláthatóság fokozását is szorgalmazta.

Kezdeményezte a Vállalkozz itthon fiatal! programot lebonyolító OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának felmentését a nemzetgazdasági miniszter. A tárca közleménye szerint a belső vizsgálat megállapította, hogy a cég nem biztosította a pályázat összhangját a kiírással, és a mentoráláskor nem a kellő körültekintéssel járt el. Korábbi sajtójelentések alapján a Vállalkozz itthon, fiatal! program pályázói még egy forint támogatást sem kaptak, ezért belső vizsgálatot rendelt el a nemzetgazdasági miniszter.

Több mint hétmilliárd forint értékben pályázhatnak humánerőforrás-fejlesztésre közfinanszírozott egészségügyi intézmények. Az egészségügyért felelős államtitkár elmondta: az uniós pályázat célja, hogy csökkenjen a betöltetlen álláshelyek száma, javuljanak a munkakörülmények és nőjön a hatékonyság. Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette: a kiírás május 15-én nyílt meg, a beadási határidő május 31. Az intézmények legfeljebb 150 millió forintos támogatásban részesülhetnek, önerőre nincs szükség.

A Költségvetési Tanács elnöke szerint a fenntarthatóság és a versenyképesség kialakítása lesz a következő évek nagy feladata. Kovács Árpád az InfoRádió Aréna című műsorában figyelmeztetett: növelni kell az ország potenciális növekedési képességét, 2020 után pedig fel kell készülni a GDP-hez 2 százalékos aránnyal hozzájáruló uniós források kiváltására. A Költségvetési Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a folyó finanszírozásban nem lesznek gondok, de meglátása szerint egy fenntartóbb jellegű, hatékonyságtartó gazdasági berendezkedés is elképzelhető.

Nem épül P+R parkoló a Budapest Park helyén - közölte a főpolgármester. Tarlós István azután adott ki közleményt, hogy a hétvégén több hírportál is arról írt: megszűnik a szórakozóhely és a helyén parkoló létesül. A városvezető hangsúlyozta: korábban voltak tervek a hídfőnél P+R parkoló építésére, de a kulturális hasznosítás miatt azok kikerültek a programból. Korábbi sajtóinformációk szerint Pál Tibor MSZP-s 9. kerületi képviselő kezdeményezte a városrész polgármesterénél a parkoló megépítését a szórakozóhely helyén. A politikus ezt cáfolta.

Béruniós polgári kezdeményezése támogatására szólította fel a kormányt a Jobbik. A párt azt is követelte, hogy a kabinet indítson átfogó otthonteremtési és bérlakás-építési programot. * Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese azt mondta: a kivándorlás ellehetetleníti a szociális és nyugdíjrendszert, évtizedes távlatban a balkanizálódás szélére juttatja az országot, amely az elöregedett társadalmával képtelen lehet az önfenntartásra.

Aláírásgyűjtésbe kezd az LMP, hogy kikényszerítse a népszavazást a paksi bővítésről - közölte a párt társelnöke. Széll Bernadett az InfoRádióban kutatásokra hivatkozva azt mondta: a magyar emberek nagyon kritikusak Paks-2-vel szemben. A kormány ennek ellenére erőlteti a beruházást. A párt ezért a főváros mellett a kistelepülésekre is ellátogat a petíciójával, hogy meghallgassa az emberek véleményét.

Segítséget ajánlott a párizsi magyar nagykövetség a Calais-nál megdobált magyar kisbusz utasainak. A Külgazdasági és Külügyminisztériumot a sofőr arról tájékoztatta, hogy az autópályáról letérve a calais-i kompkikötő felé 8-10 férfi a jármű felé rohant, majd megdobálta azt. A kocsi hátsó üvege betört, de senki nem sérült meg; a kompra felhajtáskor az esetet jelezték a határőröknek. A kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata egy szakmai versenyre tartott Londonba.

Megbírságolta az Elműt a behajtási költségátalány jogsértő alkalmazása miatt 50 millió forintra a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A hatóság megállapította, hogy az Elmű előzetesen nem foglalta üzletszabályzatába a behajtási költségátalányt, amivel a felhasználók széles körének okozott jelentős vagyoni hátrányt. A szolgáltató 2015 októberétől idén áprilisig csaknem 17 ezer ügyfelének küldött számlát összesen több mint 673 millió forint értékben.

Az Egyesült Államok és Izrael erős szövetségéről, valamint a terrorizmus elleni harcról beszélt az amerikai elnök Tel Avivban. Amerikai elnök még soha nem érkezett Izraelbe 4 hónappal a beiktatása után. Donald Trump-ot az izraeli államfő és a miniszterelnök fogadta. Az amerikai elnök Jeruzsálemben az óvárosban felkereste Jeruzsálem két legszentebb helyét, a Szent Sír-bazilikát és a Siratófalat. Hivatalban lévő amerikai elnök még soha nem járt a jeruzsálemi óvárosban, mert vitatott a hovatartozása.

A terrorizmus felszámolását sürgette a Közel-Keleten az újraválasztott iráni elnök. Haszan Róháni hangsúlyozta: országa támogatja a térség stabilitását, amely szerinte Irán segítsége nélkül nem lehetséges. A politikus visszautasította azokat az amerikai és szaúdi vádakat, amelyek szerint Teherán a terrorizmust támogatja.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egy Tu-22M3 stratégiai bombázó repülőgép lezuhant Oroszország Sztavropoli területén. A négy pilóta katapultált, egyikőjüket még keresik. Az orosz védelmi minisztérium szerint a balesetet technikai probléma okozta. Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó szerint 25 légieszközt semmisítettek meg az Ukrajnával határos régió fölött péntekre virradóra. Néhány épületben kár keletkezett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×