eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
A program, ami miatt hazatérnek a magyarok külföldről

A program, ami miatt hazatérnek a magyarok külföldről

Idén újabb 22 Lendület Kutatócsoport alakulhat a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával. Hét fiatal kutató emiatt tér haza külföldről.

A Magyar Tudományos Akadémián 22 fiatal kutató vehette át az öt évre szóló Lendület Program elismerést. Idén először célzott Lendület Programot is indítanak – mondta Lovász László, az MTA elnöke.

„Az alkalmazott tudományokat művelő kollégáink számára nem a Nature-cikk a fő elérhető publikáció, amivel bizonyíthatják azt, hogy az eredményei világviszonylatban is kiemelkedőek,

hanem az alkalmazások sikeressége jelenti talán a legfontosabb kritériumot. Ezért gondoltunk arra, hogy esetleg ennek a minőségi bizonyítványnak egy részét mutassa az, hogy a versenyszféra résztvevői – akik talán az alkalmazhatóságot, az alkalmazásokban való lehetőségeket jobban látják – hajlandók jelentős összeggel támogatni ezt a kutatást. Ez önmagában bizonyíték arra, hogy ez a kutatás megfelelően magas szintű” - részletezte Lovász László.

A 22 győztes pályázóból heten külföldről térnek haza – tette hozzá Lovász László.

„Nyilván a Lendület Pályázat kapcsán a külföldről hazatérő, illetve a külföldön a hazatérést fontolgató fiatalok körében kell fokoznunk a Lendület Pályázat propagálását” - folytatta az MTA elnöke.

„Mit jelent nekem a Lendület Pályázatban való részvétel? Időt. Öt évet, hogy azzal foglalkozhassak, ami igazán érdekel,

öt évet, hogy olyan munkakörülmények között dolgozzak, amely tényleg segíti az elmélyült minőségre irányuló munkát. És egy lehetőséget, hogy egy teljesen más témával foglalkozzak, mint idáig” - foglalta össze a Lendület Program lényegét az egyik nyertes, Abonyi János, a Pannon Egyetem professzora.

A program, ami miatt hazatérnek a magyarok külföldről

Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára hangsúlyozta: a nyolcéves Lendület Program kiemelkedő eredményeket ért el.

„Amikor a Lendület Programról beszélünk, akkor nem feledkezhetünk meg a befogadó intézményekről. A befogadó intézmények felelőssége, hogy a kutatáshoz megfelelő körülményeket biztosítsanak, és ők nagyon sokat is nyerhetnek ettől, hiszen nagyon sok hálózati többletet nyerhetnek attól, hogy ilyen ígéretes, és már a kapcsolatépítésben is nagy sikereket elért kutatókat tudnak leigazolni” fejtette ki a főtitkár.

Az idén megalakuló 22 új kutatócsoport közül 11 akadémiai kutatóközpontban vagy -intézetben, 11 pedig valamelyik egyetemen folytatja munkáját.

Az idei 22 új kutatócsoporttal együtt egyébként eddig összesen 143 Lendület-kutatócsoport alakult. Az Magyar Tudományos Akadémia 2017-ben 3 milliárd 570 millió forintot fordít a kutatócsoportok támogatására, ebből a 22 új kutatócsoport tervezett éves támogatása 784 millió forint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×