eur:
395.73
usd:
367.19
bux:
65218.05
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Pont a rendőrökbe futottak bele menekülés közben

Pont a rendőrökbe futottak bele menekülés közben

Miközben igyekeztek elhagyni a helyszínt a betörők, összefutottak a rendőrökkel.

A rendőrségre 2016. október 6-án hajnalban érkezett bejelentés arról, hogy baleset történt Csajágon. A helyszínre tartó rendőrök útközben három fiatal férfira lettek figyelmesek, akik gyalogosan közlekedtek a település külterületén. Az igazoltatásuk során gyanúsan viselkedő férfiak a náluk lévő, részben női holmikkal, jelentős összegű készpénzzel és karórával nem tudtak elszámolni, így előállították őket a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra - írta a police.hu.

Az adatgyűjtés során az összetört gépkocsiról kiderült, hogy egy siófoki autókereskedésből tulajdonították el, ahol betörés is történt. Az onnan ellopott tárgyak egy része azonos volt a három férfinál talált tárgyakkal.

A pétfürdői H. Attila és D. Pál, valamint a mezőszentgyörgyi H. Csaba előzetes letartóztatásba kerültek.

Gyanúsítotti kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek, melyből kiderült, hogy több környező településen – Papkeszin, Pétfürdőn, Siófokon, Inotán, Királyszentistvánon- is hasonló bűncselekményeket követtek el.

Ősi település Polgármesteri Hivatalából betörés során D. Pál különböző kisgépeket, a 8-as számú főút munkálatainál egy-egy aknából nagyobb teljesítményű akkumulátorokat vitt magával. Az eltulajdonított tárgyak egy része megkerült a házkutatások során, és visszakapták a jogos tulajdonosok.

A három férfi ellen 7 rendbeli kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett, D. Pállal szemben további 5 rendbeli betöréses lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a balatonalmádi rendőrök a napokban lezárták. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×