eur:
393.74
usd:
364.98
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A Fidesz szerint Soros György Brüsszelben Magyarország ellen lobbizik

A Fidesz szerint egyértelmű, hogy Soros György a magyar emberek akarata és érdeke ellen lobbizik majd Brüsszelben, a kormány bevándorláspolitikája miatt akarja nyomás alá helyeztetni Magyarországot - mondta Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese vasárnap az M1 aktuális csatornának.

Az Európai Bizottság egyik szóvivője pénteken jelentette be, hogy csütörtökön Jean-Claude Juncker, az EB elnöke Brüsszelben megbeszélést folytat Soros Györggyel a magyarországi felsőoktatási intézményeket érintő új magyar szabályozásról.

Németh Szilárd szerint Soros György minden bizonnyal azt szeretné megvitatni Jean-Claude Junckerrel, hogy miként lehet "félretenni" Magyarországot az útból, hogyan lehetne megnyitni a magyar határt az illegális bevándorlók előtt és hogyan rombolhatnák le a biztonságot jelentő jogi és műszaki határzárat, ami régóta Soros György "bögyében" van.

A frakcióvezető-helyettes szerint az üzletember brüsszeli látogatásának az is célja, hogy több néppárti politikusnál is elérje a Fidesz Európai Néppártból (EPP) történő kizárását. A Fidesz ugyanakkor arra számít, hogy az EPP ellenáll Soros György nyomásgyakorlásának és a Magyarország elleni "aljas és hazug dezinformációs kampányának".

Németh Szilárd arra is felhívta a figyelmet, ha Soros Brüsszelben lobbizik, akkor minden eddiginél nagyobb támadás éri majd Magyarországot.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×