eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Kampány-főpróba zajlik ma Magyarországon!

"Kampány-főpróba zajlik ma Magyarországon!"

A kormány-ellenes tüntetések és az áram ára is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

Tóth Bertalan, a szocialista párt frakcióvezetője a miniszterelnök hétvégi interjújára reagált, amelyben a kormányfő úgy fogalmazott, hogy sokaknak viszket a tenyere a tüntetéshullám láttán. A politikus viszont úgy látta, hogy ma

a tudás és a teljesítmény világa áll szemben az ostoba önkénnyel és a hazug elnyomással, a Fidesz világával szemben.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszában aláhúzta, hogy Magyarországon szólás- és gyülekezési szabadság van, amellyel bárki élhet, persze mindez nem jelenti azt, hogy középületeket be lehetne festeni, meg lehetne rongálni.

Kampány-főpróba zajlik ma Magyarországon!

Úgy vélte, hogy

ma Magyarországon kampány-főpróba zajlik, össztűz alatt van a nemzeti politika.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint az a harci hevület, amit a kormányoldalon produkálnak, nem leplezi el a Fidesz valódi célját, mégpedig azt, hogy boltolhassanak az oroszokkal. Mint mondta:

aki a Fideszre szavaz, az Putyinra szavaz.

Ma ugyanis nem Brüsszel, Washington és Berlin veszélyezteti az ország függetlenségét, hanem Moszkva - fogalmazott a képviselő.

Dömötör Csaba válaszában hangsúlyozta, hogy a kormány a nemzeti érdekeket és a nemzeti függetlenséget szolgálja,

a paksi bővítés pedig az ország energiabiztonságának záloga.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az 50 éve elhunyt egykori német szövetségi kancellárra, Konrad Adenauerre, és eredményeire emlékeztette képviselőtársait. Válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára is úgy látta, hogy a német politikus halálával egész Európa óriási egyéniséget veszített el.

Szávay István, a Jobbik képviselője

egyértelmű kommunikációt várt a kormánytól mind a CEU, mind a civil szervezetek átláthatósága ügyében,

mert - mint mondta - a Fidesz folyamatosan kettős kommunikációt folytat.

Rétvári Bence válaszában a rámutatott, hogy a kormányzat tiszta, átlátható viszonyt kíván teremteni a civil szervezetek külföldi támogatásának ügyében, majd az államtitkár

a Jobbik politikáját kritizálta, mert - mint mondta - odaálltak a Soros-egyetem és a Soros György üzletember által támogatott szervezetek mögé.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az Európai Bizottság energiauniós tervét kritizálta, amellyel a politikus szerint a bizottság kivonná az energiaárak meghatározását a tagállamok hatásköréből, ez pedig radikális áramár-emeléshez vezetne Magyarországon.

Aradszki András, a fejlesztési tárca államtitkára maga is úgy látta, hogy az Európai Bizottság terve súlyosan sérti a szubszidiaritás és az arányosság elvét, ráadásul energiaár-növekedést eredményezne, ezért a kormánynak fel kell lépnie ellene.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Oszkó Péter: a tech szektor forrásbősége idén nem fog visszatérni

Oszkó Péter: a tech szektor forrásbősége idén nem fog visszatérni

A felemás tőkepiaci- és a kihívásos makrogazdasági körülmények ellenére nyereséges évet zárt tavaly az OXO Technologies. Fenn tudták tartani a korai befektetésekkel kapcsolatos tevékenységüket, és ezzel párhuzamosan szépen termeltek az érett szakaszban lévő stratégiai portfóliócégeik is. Idén már több forrás áramolhat a technológiai szektorba, mint tavaly, ugyanakkor a korábbi bőség egyhamar nem fog visszatérni a területre. Egyebek mellett ezekről a témákról beszélt Oszkó Péter, a OXO Technologies vezérigazgatója a Portfolio Checklist szombati különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×