eur:
394.31
usd:
369.55
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Drágább lesz a balatoni nyaralás

Drágább lesz a balatoni nyaralás

Áremelésre készül több balatoni település, miután az állam januártól csökkentette a vendégéjszakák után fizetendő idegenforgalmi adó (ifa) után járó kiegészítés mértékét. Van, ahol fizetőssé teszik a strandokat és a parkolókat – számolt be a Népszava Online.

A balatoni önkormányzatok nem jókedvükben hoznak ilyen intézkedéseket, a kényszer viszi rá őket. Az állam ugyanis januártól csökkentette a vendégéjszakák után fizetendő idegenforgalmi adó (ifa) után járó kiegészítés mértékét.

Anno az idegenforgalomból élő települések többletkiadásaihoz kívánt hozzájárulni az állam az ifa-kiegészítés bevezetésével. Kezdetben minden vendégéjszaka után beszedett egy forinthoz kettőt tettek hozzá a központi költségvetésből. Jó néhány éve azonban már csak másfelet, idén januártól pedig mindössze egy forintot.

Drágább lesz a balatoni nyaralás

A tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség tavaly a nemzetgazdasági miniszterhez fordult, tiltakozva az idegenforgalmi adó mellé járó állami kiegészítés csökkentése miatt, ám elutasító választ kapott.

Zamárdiban 400-ról 450 forintra nőtt az idegenforgalmi adó mértéke januártól.

„A sok tízmilliós kiesést valahonnan pótolni kell” – mondta Csákovics Gyula polgármester. „Hiszen a fenntartási költségek nem csökkennek, sőt, ha fejlesztünk, azzal már növeljük is. A tavalyi nyárra például három új szabadtéri tusolót létesítettünk a strandterületeken, ami csak növeli a fizetni valónkat. Ezt az adót nem a helyi szállásadók fizetik, hanem a vendégek. Márpedig minden az ő kényelmüket, komfortosabb időtöltésüket szolgálja. Ezért aztán a vendég is hozhat némi áldozatot, főleg akkor, amikor elvonások sújtják az önkormányzatokat” – véli a polgármester. Csákovics hangsúlyozta: a parkolók és a strandok továbbra is ingyenesek maradnak Zamárdiban.

„A költségvetésünket egyensúlyba kell hozni, Szemes esetében legalább 30 millió forint mínuszt jelent az ifatámogatás-csökkenés” – mondja Takács József, Balatonszemes polgármestere, annak alátámasztásául, hogy településén 390-ről 450 forintra nő az ifa mértéke. Takács a balatoni turizmust nem előre, hanem hátra mozdító iránynak tartja a folytonos elvonást, miközben az önkormányzatok erőn felüli fejlesztéseket vállalnak.

Az északi parton több település (Csopak, Alsóörs, Paloznak) is egyeztetett előzetesen. Egységes adómértéket akartak, így 500 forintos ifában állapodtak meg. Az elvonásokra nem mindenütt az adóemelés a válasz.

Balatonszárszón tavaly vezették be a belépőt a központi strandon

(ott idén már további „intézkedéseket” nem terveznek), Fonyód is fizetőssé tette már az elmúlt szezonra több parkolóját és legnépszerűbb strandját, Balatonföldvár pedig az idei nyárra tervez a fonyódihoz hasonló lépéseket – írta a Népszava Online.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×