eur:
393.77
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Elhunyt Kádár volt minisztere

Életének 95. évében elhunyt Dimény Imre agrármérnök, egyetemi tanár, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. A Széchenyi-díjas tudós 1967 és 1975 között földművelésügyi és élelmezésügyi miniszter volt - közölte a tudományos akadémia.

Dimény Imre az erdélyi Komollón születetett 1922. augusztus 3-án. 1941 és 1944 között a Kolozsvári Gazdasági Akadémia, majd a az ottani mezőgazdasági főiskola hallgatója volt. Az egyetem elvégzése után 1945 és 1975 között a mezőgazdasági igazgatás különböző területein tevékenykedett. Mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszteri posztot töltött be a Fock-kormányban 1967 és 1975 között.

Akadémiai doktori fokozatot 1972-ben szerzett, 1982-ben az MTA levelező, 1990-ben pedig rendes tagjává választották.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×