eur:
394.23
usd:
370.14
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Kiderült, mit tanítanak majd az új, kilencedik osztályban

Kiderült, mit tanítanak majd az új, kilencedik osztályban

A kormány által bevezetni kívánt plusz egy általános iskolai évfolyam a gyerekek alapkészségeit fejleszti, azok elsajátítására fókuszál, ami ahhoz szükséges, hogy hatékonyabban tudja a gyerek elkezdeni az első osztályt - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Magyar Időknek.

Palkovics László azt mondta a napilapnak adott interjúban, hogy azért van szükség plusz egy évfolyamra az óvoda és az iskola között, mert az oktatási ciklusoknak egymásra kellene épülniük az óvodától az egyetemig, így sokkal hatékonyabb lenne a rendszer. Jelenleg azonban nem ez a jellemző, gyakorlatilag mindent elölről kezdenek a diákok minden ciklus elején.

A tervek szerint az oktatási rendszer első nyolc éve három év óvodából, egy év alaposztályból – voltaképpen ez lenne a kilencedik osztály – és négy év alsó tagozatból állna. Az óvoda és az iskola közötti szakadékot hidalná át az alaposztály. Itt a gyerekek alapkészségeit fejlesztik, hogy hatékonyabban tudja a gyermek elkezdeni az első osztályt. Ekkor még nem tanítják írni és olvasni a gyerekeketde mindent megtesznek azért, hogy az írás és olvasás elsajátításhoz minél felkészültebbek legyenek.

A jobb képességű gyerekek sem ugorhatják át az alaposztályt, mert a cél az, hogy az osztály együtt haladjon, az osztályon belüli különbségeket pedig a tanítók feladata kezelni, őket pedig továbbképzéssel készítik fel az új feladatra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×