eur:
394.27
usd:
370.13
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Egy hónapig is a falak között senyvedhetnek az otthonba vitt gyermekek

Az ombudsmani hivatal szerint sérti a gyermek alapvető jogait az, hogy akár 28 nap is eltelhet a szabadságtól való megfosztás és a bíróság nevelési felügyeletről szóló határozatának meghozatala között. Ezért az ombudsman tavaly márciusban felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy készítse elő a gyermekvédelmi törvény módosítását. Ez azonban a Magyar Nemzet információi szerint a mai napig nem történt meg.

Az ombudsman úgynevezett OPCAT-vizsgálat keretében, előre be nem jelentett látogatások során ellenőrzi azokat a bentlakásos intézményeket, ahol korlátozhatják az érintettek személyi szabadságát. Ilyenek például a börtönök, az idősotthonok, a gyermekotthonok vagy a javítóintézetek. A biztos tavaly számos súlyos jogsértést, bizonyos helyeken pedig embertelen körülményeket talált.

A Magyar Nemzet utánajárt, hogy hozott-e áttörést Székely László kemény fellépése a gyermekotthonokban. Az eredmény felemás: bár több kedvező változás is történt, az egyik legfontosabb probléma, a gyerekek személyi szabadságának indokolatlanul hosszú ideig történő korlátozása ügyében azonban a mai napig nem született meg a szükséges törvénymódosítás.

Az ombudsman megállapította, hogy a kaposvári otthonban jogsértően korlátozták a gyerekek személyi szabadságát. Bár az intézmény nem zárt, a gyerekek jelentős részét beköltözés után egy hónapig nem engedték ki az otthon területéről, és a szüleikkel való személyes kapcsolattartást is megtiltották nekik.

Hasonló korlátozást tapasztalt a fóti gyermekotthonban is, ahol többen azt mondták, telefonálni is tilos volt, és még a szabad levegőre sem mehettek ki.

Az ombudsman akkor rámutatott, hogy a gyermekvédelmi törvény szerint vagy nevelési felügyelet elrendelésével, vagy biztonsági elkülönítőben lehetne csak a gyermek szabadságát korlátozni.

Ráadásul a nevelési felügyelet elrendelésére vonatkozó eljárás is túlságosan hosszadalmas: a különböző eljárási határidőket figyelembe véve a gyermek szabadsága akár 13 napig is korlátozható anélkül, hogy erről bármilyen jogerős hatósági döntés születne. Ezen felül akár további 15 nap is eltelhet addig, amíg ügyéről a független bíróság határozatot hozna.

Az ombudsmani hivatal szerint az a körülmény, hogy akár 28 nap is eltelhet a szabadságtól való megfosztás és a bíróság nevelési felügyeletről szóló határozatának meghozatala között, sérti a gyerek alapvető jogait.

Az ombudsman ezért már tavaly márciusban felkérte az emberi erőforrások miniszterét, készítse elő a gyermekvédelmi törvény olyan irányú módosítását, hogy azok rögzítsék a személyes szabadság korlátozására vonatkozó részletszabályokat a speciális gyermekotthonokban. A Magyar Nemzet információi szerint azonban a mai napig nem módosították a jogszabályt.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×