eur:
395.14
usd:
371.18
bux:
65348.24
2024. április 19. péntek Emma

Hazahozzák a veronai baleset utolsó súlyos sérültjét

Pénteken hazahozzák Veronából az olaszországi buszbaleset utolsó súlyos sérültjét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter

Szijjártó Péter elmondta, a veronai kórház orvosai kedden döntöttek úgy, hogy a súlyos fejsérülést szenvedett, azóta is kómában lévő sérült szívműködése és légzése lehetővé teszi a szállítást.

A sérültért már elindult egy mentőrepülőgép, amely délután érkezik vissza Magyarországra, az ellátást a budapesti Honvédkórház vállalta - mondta a miniszter, hozzátéve, így már minden magyar sérültet az országban ápolnak majd.

A sérült szállítását a biztosító finanszírozza - jegyezte meg a miniszter.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy két hét múlva esedékes hivatalos római látogatása előtt ellátogat Veronába. Az olasz városban találkozik a polgármesterrel és azon hatóságok vezetőivel, amelyek részt vettek a magyarok mentésében, ellátásában és hazautaztatásában, kifejezi majd nekik Magyarország köszönetét.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×