eur:
393.87
usd:
364.75
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tarlós: Demszky össze-vissza beszél

Demszky Gábor megint azzal próbálkozik, hogy ő tematizálja a híreket. Azt mondja, a 2010 utáni időkben jelentek meg a cégek részéről többletkövetelések, miközben ő hagyott itt 1280 db többletkövetelést. Ebből több mint 500-at még ők ab start elismertek. Igaz, nekünk kellett a többiből sokat kezelni, mérsékelni - reflektált Tarlós István főpolgármester az OLAF-jelentés kapcsán Demszky Gábor volt főpolgármester megnyilvánulásaira.

Úgy látom, hogy az M4-es metró ügyével kapcsolatban a legkevesebb szó magáról az OLAF jelentés tartalmáról esik. Demszky Gábor volt főpolgármester is hangoskodásba kezdett - fogalmazott közleményében Tarlós István.

A főpolgármester szerint Demszky "elővette régi, agresszív, anarchista szövegszerkesztését".

"Hét éve már, hogy eltűnt, de most úgy tesz, mintha neki kellene irányítani az eseményeket. Bár jogi értelemben sem a hatóság, sem a Miniszterelnök, sem én nem vádoltam meg, de már ügyvédet fogadott, rákezdett Orbánozni, Tarlósozni, sőt, Putyinozni, Trumpozni, szidja az OLAF-ot, az Állami Számvevőszéket. Egyik órában arról hallani, hogy neki semmi felelőssége nincs semmiben, másik órában az, hogy neki csak protokolláris szerepe volt, ő nem is ismerte a szerződéseket, a harmadikban, hogy nála senki sem tud többet a metróról. Egyszer elhangzik, hogy nem közszereplő, majd azon erőlködik, hogy a jelenlegi, akaratától független, számon kért ember szerepéből egyenesen valami szakértői szerepbe helyezze önmagát, aki majd elmagyarázza, mit is kell itt tenni" - írta Tarlós István.

A főpolgármester szerint Demszky "magyarán mondva össze-vissza beszél".

"Megint azzal próbálkozik, hogy ő tematizálja a híreket. Azt mondja, a 2010 utáni időkben jelentek meg a cégek részéről többletkövetelések, miközben ő hagyott itt 1280 db többletkövetelést. Ebből több mint 500-at még ők ab start elismertek. Igaz, nekünk kellett a többiből sokat kezelni, mérsékelni - jelezte Tarlós István.

A főpolgármester összefoglalta a metróépítéssel kapcsolatos helyzetet, mondván:  "én vagyok az a jogutód, akinek naponta reagálni kell az M4-esről feltett, záporozó kérdésekre, és nekem kellett éveken át bajlódnom azzal, amit Demszky úr maga mögött hagyott."

"A folyamatban lévő, vagy még le nem zárt OLAF ügyek közül 2 érinti a fővárost. Egy az egyik kerülettel közös, kisebb jelentőségű projekt, a másik az M4-es metró. Ezekkel - érintettként - meg is kereste az OLAF a Fővárost. Mindkét esetben a 2010 előtti időszak történetei az észrevételezések tárgyai (kivétel az egyetlen, az M4-es metró ellenőrző mérnök cseréje intézkedés, amelynek segítségével Országgyűlés NB. bizottsági, ill. kormányzati hozzájárulással egy súlyos szabálytalanságot szüntettünk meg - ahogy ezt az OLAF jelentés is kiemeli.)

Az itt visszafizetés veszélyével járó összeg nagysága egyébként minimális, az OLAF is kíméletes. Az arány a Demszky korszak eseményeinek anyagi veszélyeihez képest: ha most 1.311 Ft-ot kellene visszafizetni az Uniónak, akkor Demszkyék fizetnének 1310 Ft-ot, mi pedig 1 Ft-ot. Csalás, vagy korrupció esélye sem áll itt fenn, az OLAF sem állít ilyet, hiszen egyik saját cégünket bíztuk meg 2012-ben az ellenőrzéssel, önmagunkat csak nem korrumpáltuk" - hangsúlyozza a főpolgármester.

"Tudtunk persze az OLAF jelentésről, csak a végeredményt nem ismertük. Azt is sejtettük, hogy a szabálytalanságnál többről is szó van, hiszen mi már egy évvel korábban kénytelenek voltunk megtenni a feljelentést, mint ahogy az OLAF elkezdett volna nyomozni" - tette hozzá Tarlós István.

"Hogy a Demszky főpolgármester úr időszakát érintő közel 80 OLAF megállapítás közül hányat és melyet (melyeket) ítél bűncselekménynek, ill. csak szabálytalanságnak a nyomozó hatóság, ezt ma nem tudhatjuk. Ezért itt a számokkal és a nevekkel óvatosan bánok. Ahogy óvatosan bánnék 167 milliárd "ellopásával" is. A közel 170 milliárd csaknem a teljes uniós támogatás. Ha ennyit kiemeltek volna a kasszából, akkor - figyelembe véve a szerelvényeket, áramellátást, biztonsági berendezéseket, belső építészeti - és felszíni munkákat - nem lenne M4-es metró, legfeljebb az üres alagútban a szerkezetkész állomások között tekeregne a szél" - fogalmazott a főpolgármester.

Leszögezte: itt rosszul megkötött, kedvezőtlen szerződésekről biztosan szó van, sok szabálytalanságról, károkozásról is. Valószínű - bár ma még határozatban nem foglalt, és ismeretlen mértékű - visszafizetésekről, gyanús pénzmozgásról szintén, ám, hogy a 77 megállapítás közül mennyi és melyik bűncselekmény, és melyik "csak" szabálytalanság, azt majd a nyomozóhatóság jogosult megállapítani.

"Kiemelkednek az események közül az erősen gyanús Alstom és talán a Siemens eredeti szerződéseivel összefüggő megállapítások. Külön csomagot képeznek a 2006-2009 között a képviselők háta mögött a BKV-nál kötött, ma még a Főváros és mások számára is új és átláthatatlan elemként megjelent úgynevezett tanácsadói szerződések, ha ezek nagyságrendjüket tekintve összegükben lényegesen kisebb értéket képviselnek is, mint az Alstom és a Siemens" - jelezte Tarlós István.

"A magyar államnak és a Fővárosnak - az országot és Budapestet fenyegető kár enyhítése érdekében - minden lehetséges, jogszabály szerinti vitatási lehetőséget ki kell használnia, még akkor is, ha ez esetleg éveket vesz igénybe. A nyomozóhatóságok munkáját nem zavarja, viszont a visszafizetések mértékét akár jelentősen csökkentheti. Erről a lehetőségről nem szabad lemondanunk" - húzta alá a főpolgármester.

Azt is megemlítette, hogy a 2010 utáni néhány szerződésmódosítás mind jelentősen lefelé vitte az árakat, valamennyi - ellentétben a Demszky időszak szerződéseivel - a hatóságok és a Közgyűlés jóváhagyásával lépett életbe, és az OLAF olyannyira nem kifogásolja, hogy a jelentés nem is említi ezeket.

"Nem fogadható el Demszky Gábor volt főpolgármester úr vagdalkozása. Nem érdemes firtatni a személyére vonatkozó különböző büntetőjogi természetű találgatásokat, mert ezzel is óvatosan kellene bánni - ilyet arra illetékes eddig nem állapított meg róla. Nem néz ki jól, hogy az M4-es óriás beruházás nagy alapszerződéseit még felszólításra se voltak hajlandók Közgyűlés elé vinni, de ebből automatikusan nem következik Demszky jogi felelőssége. Ám egyéb értelemben amit művel, az szimplán infantilis. (...)Amit pedig a politikai felelősség kérdésében előadott, az maga a vicc" - értékelte Tarlós István.

"Ha 77 szabálytalanságról egyetlen projekt esetében - különösen, hogy ez éppen az ő kitüntetett projektje volt - annyi éven át tényleg semmit nem tudott, az a legenyhébben szólva erősen felveti az alkalmasság kérdését. Az pedig, hogy egy főpolgármesternek politikai felelőssége nem áll fenn abban, hogy mi történt 20 évig az általa vezetett városban, az egyszerűen képtelenség" - zárta többoldalas közleményét a főpolgármester.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×