eur:
393.74
usd:
364.9
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ingyenes, mégsem kell a többségnek

Január 8-ig az ingyenesen a lakosság rendelkezésére bocsátott influenza oltóanyagok felét használták fel, kevesebbet, mint a tavalyi szezonban - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) összesítéséből.

Az influenza ellen országosan rendelkezésre álló 1,3 millió adag térítésmentes vakcina

51,1 százalékát, 619.820 adagot használták fel január 8-ig,

az elszámolt oltóanyag mennyisége nem éri el az előző szezonban felhasznált 659.675 adagot.

Budapesten, továbbá Fejér és Pest megyében a háziorvosokhoz eljuttatott oltóanyag több mint 65 százalékát beadták, illetve elszámolták. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében az oltóanyag-felhasználás aránya nem érte el a 40 százalékot.

A 3 év alatti, kockázati csoportba tartozó kisgyermekek számára a rendelkezésre álló négyezer adag vakcinából a népegészségügyi főosztályokhoz beérkezett jelentések szerint 2746 adagot (68,7 százalék) használtak fel. Ebből az oltóanyagból az idei szezonban valamivel többet használtak fel, mint a 2015/2016-os szezonban, akkor 2400 vakcinát adtak be.

Az idei szezonban a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához 1,3 millió adag térítésmentes, influenza elleni oltóanyag állt rendelkezésre.

A múlt héten

tetőzött az influenzajárvány,

január 30. és február 5. között az előző héthez képest 10 százalékkal kevesebb beteget regisztráltak az országban.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×