eur:
393.82
usd:
364.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Lázár: 40 milliárdos program indul

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb korrupciós ügyének nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 4-es metró beruházást.

Lázár János sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az EU csalás elleni hivatala, az OLAF 400 milliárd forintnyi megkötött szerződést tekintett át, s ebből 272 milliárd értékűvel volt probléma. Összesen 166 milliárd forint esetében öt bűncselekmény valószínűsíthető, az unió pedig 59 milliárd forintot követel vissza.

A tárcavezető elmondta, hogy a fővárosnak 60 napja van, hogy reagáljon a jelentésben foglaltakra, s ha azt nem vitatja, vissza kell fizetni az 59 milliárdos összeget. Ugyanakkor a problémás 166 milliárd forintban 77 milliárd forint állami és 30 milliárd forint fővárosi önkormányzati forrás is volt. Van olyan értelmezés, miszerint az állami pénzt a kormánynak azonnal vissza kellene követelnie - jegyezte meg.

Program indul

Bejelentette, hogy 40 milliárd forintos programot indít a kormány, hogy minél több közfoglalkoztatottat vegyenek át a piaci munkaadók, a cégek többlettámogatást kaphatnak. Jelenleg 216 ezer közfoglalkoztatott van, a kormány célja, hogy számuk a következő öt évben 100 ezerre csökkenjen. 37 ezer olyan üres állás van, amelynek betöltéséhez nem szükséges szakképzettség – tette hozzá.

Pénz jár az abortusztilalomért

A kormány 7,8 milliárd forintos fejlesztési forrást biztosít a Bethesda Gyermekkórháznak és a Budai Irgalmasrendi Kórháznak: a két intézmény együttműködésében egy speciális, új szülészeti-nőgyógyászati egység jön létre. A kórházak ezért cserébe azt vállalták, hogy ezen az osztályon nem lesz abortusz, és hálapénzt sem fogadnak el - fejtette ki.

Lázár János azt is közölte: Magyarország a Brexittel - Nagy-Britanniának az Európai Unióból kilépésével - párhuzamosan pályázik arra, hogy az Európai Gyógyszerügynökség és az Európai Bankhatóság - amelyeknek ma Londonban van a központjuk - Budapestre kerülhessen.

Lesz második kerítés?

Négy törvény módosítását javasolja a kormány az idegenrendészeti őrizet visszaállítása érdekében - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kabinet javaslata értelmében tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején kötelező tartózkodási helyet írnak elő azoknak, akik bevándorlás céljából kérelemmel fordulnak a magyar államhoz. Ez a tartózkodási hely az országhatár lesz, ahol 200-300 ember elhelyezésére alkalmas konténereket állítanak fel, ezekben kell megvárniuk a migránsoknak kérelmük jogerős elbírálását. Ezeken a helyeken a bírósági eljárás feltételeit is biztosítani fogják telekommunikációs eszközökkel - ismertette a részleteket a tárcavezető.

Elmondta azt is, hogy az illegális bevándorlókat az ország bármely pontján - vagyis nem csak a határtól számított 8 kilométeres sávon belül - fel kell majd tartóztatni.

Lázár János megismételte továbbá, hogy ha a migrációs helyzet romlik, készek egy második kerítést is felépíteni.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×