eur:
394.05
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Orbán: oroszellenes politika vált divattá

Orbán: oroszellenes politika vált divattá

Az orosz elnök garanciát adott arra, hogy a földgáz és a kőolaj biztosan eljut Magyarországra. Orbán Viktor kormányfő Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalásait követően azt mondta: Budapest nyitott az ellátás diverzifikálására, de ezzel egyedül maradt az Európai Unióban.

Hosszú és sikeres tárgyalásokon vagyunk túl, amelyek középpontjában gazdasági kérdések álltak. Megállapítottuk, hogy a két és egy évvel ezelőtt kötött megállapodásokat mindkét fél teljesítette – mondta Orbán Viktor a Vlagyimir Putyinnal közösen tartott sajtótájékoztatón. 

A kormányfő megemlítette, hogy magyar főkonzulátus nyílt Kazanyban, teljesültek az energetikai vállalások, a magyar gázellátás 2021-ig pedig biztosítva van. Felkérték a munkatársakat, hogy

kezdjék el előkészíteni a 2021 utáni időszakról szóló tárgyalásokat is.

Ami a nukleáris együttműködési illeti, egy nyitott kérdés maradt, de ez az Európai Unió hatásköre. Orbán Viktor szerint idén az előkészítő munkálatoké lesz a főszerep, 2018-ban pedig elkezdhetik a tényleges kivitelezési munkákat Pakson.

A Moszkvával szembeni embargóra utalva a miniszterelnök azt mondta: oroszellenes politika vált divattá Nyugaton, és ez az orosz mellett a magyar gazdaságnak is veszteségeket okozott. Kiemelte, hogy a magyar kereskedelmet 6,5 milliárd dollár kár érte.

A nem gazdasági jellegű problémák nem kezelhetők gazdasági úton, nem helyes más konfliktus átvitele a gazdaság területére - vélekedett Orbán Viktor.

 A magyar mezőgazdasági cégek beruházásai után a magyar vízipar is fejlesztési lehetőségekhez jut Oroszországban, amennyiben állja a versenyt - jelentette be a kormányfő, áttörésnek nevezve mindezt a külkereskedelem szempontjából. Orbán Viktor úgy fogalmazott, "az elmúlt évek kockázatot is vállaló, odaadó munkájának eredményeképpen az orosz-magyar kapcsolatokból mindent megmentettünk és megvédtünk, ami lehetséges volt, és jó kiindulópontot foglaltunk el ahhoz, hogy amikor a világ visszatér az együttműködés logikájához", akkor a magyar gazdaság jó pozícióból induljon el az orosz piacokon.

Paks is téma volt

Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy nagy figyelmet kapott a tárgyaláson a paksi atomerőmű két új blokkal való bővítése. Az orosz elnök kiemelte, hogy a 12 milliárd euró értékű beruházás tízezer új munkahelyet teremt - mondta az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin közölte azt is, hogy az orosz földgáz "mindig 100 százalékosan és megbízhatóan" meg fog érkezni a magyar piacra. Moszkva nem tűzött ki politikai célt arra vonatkozóan, hogy az orosz gáz ne Ukrajnán menjen keresztül érkezzen, ha ez az útvonal gazdaságilag kifizetődő és megbízható. Magyarországnak van technikai lehetősége arra, hogy földgázt kapjon majd az Északi Áramlat 2 gázvezetékből Ausztrián vagy Szlovákián keresztül - tette hozzá.

Együttműködés a terror ellen

Egyetértett az orosz elnök Orbán Viktorral abban, hogy erősíteni kell az együttműködést a nemzetközi terrorizmus elleni harcban.

"Egyetértettünk abban, hogy egyesíteni kell erőfeszítéseinket" - jelentette ki Putyin, aki tájékoztatta Orbán Viktort a kelet-, illetve délkelet-ukrajnai helyzettel kapcsolatos, valamint a közel-keleti eseményekkel kapcsolatos orosz álláspontról.

Az orosz államfő reményét fejezte: a közel-keleti térség problémáinak megoldása hozzá fog járulni az európai migrációs válság enyhüléséhez.

"Magyar partnereinkkel együttműködünk az említett területeken" - jelentette ki Putyin.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva elmondta, hogy világpolitikai átrendeződés van, és szerinte az európai béke alapfeltételét az Oroszország és az EU közötti jó kapcsolat jelentené. 

A paksi bővítés ügyében a kormányfő arról beszélt, hogy a pénzügyi kérdések most nem voltak napirenden. Putyin azt mondta, hogy a beruházásnak a 80 százalékát finanszírozzák orosz hitelből, de Moszkva kész akár a projekt egészét fizetni, ha módosítják a megállapodást.

 "Megbízható partner"

Magyarország megbízható, fizetőképes, stabil partner - mondta Vlagyimir Putyin kérdésre válaszolva.

"Mi is érdekeltek vagyunk az együttműködésben. Keresni fogjuk a módját annak, hogy a gázszállítások megvalósuljanak. Szeretnénk politikamentessé tenni ezeket a kérdéseket, amelyek tisztán gazdasági jellegűek. Hangsúlyozom, hogy semmilyen irány nincs kizárva, Bulgária sem, amely engedett az Európai Bizottság nyomásának, de ha meggondolja magát, újra tárgyalhatunk az ügyről. De biztosítékokat szeretnénk arra nézve, hogy az orosz vállalatok nem fognak veszteségeket szenvedni nem megfontolt döntések miatt" - fejtette ki az orosz elnök.

Orbán Viktor ennek kapcsán arról beszélt, hogy őt csak az érdekli, hogy megérkezzen az orosz nyersanyag Magyarországra, az mindegy, hogy hogyan. Putyin ezt garantálta.

A magyar miniszterelnök megerősítette, hogy Magyarország mindig is energiaellátási útvonalai diverzifikálására törekedett.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor azt mondta: Magyarország Románia és Horvátország irányába kiépítette az alternatív gázszállítás útvonalait, de a másik oldalról ez nem történt meg.

Ukrajnát hibáztatja Putyin

Az ukrán vezetést tette felelőssé a kelet-ukrajnai konfliktus kiéleződéséért Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ennek alátámasztására több okot említett. Elsőként azt, hogy az ukrán vezetésnek - mint fogalmazott - pénzre van szüksége. Ezt a pénzt a nyugati országoktól igyekszik beszerezni, és ezért egy állítólagos agresszió áldozatként igyekszik feltüntetni magát.

Putyin hangsúlyozta azt is, hogy nézete szerint az ukrán gazdaság-, illetve szociális politika csődöt mondott. Ezért igyekszik elhallgattatni az egyre inkább teret nyerő ellenzéket, és erre ürügy a konfliktus kiélezése.

Az orosz elnök úgy vélte, hogy az ukrán vezetésnek nem áll érdekében a minszki megállapodásban foglaltak megvalósítása. Ezért keresi az ürügyet arra, hogy felmondhassa a megállapodást - fogalmazott Vlagyimir Putyin, aki szerint mindez hozzájárult a konfliktus fellángolásához.

Kijelentette: arra számítanak, hogy a racionálisan gondolkozó erők Ukrajnában, illetve a világ más országaiban nem fogják hagyni, hogy ez a helyzet tovább éleződjön, ellenkezőleg rákényszerítik az ukrán vezetést a minszki megállapodás végrehajtására.

Orbán Viktor kiemelte: a minszki megállapodás érvényesítésében Magyarország érdekelt, a béke csak ennek alapján lehetséges Oroszország és Ukrajna között.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×