eur:
393.82
usd:
365.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Elrendelték a legmagasabb riasztási fokozatot a fővárosra és 8 megyére - a nap hírei

A Terrorelhárítási Központ látja el Budapesten az orosz elnök és az orosz külügyminiszter személyi védelmét. Olasz lapértesülés szerint vádat emelt az ügyészség az olaszországi magyar buszbalesetben érintett sofőr ellen.

Elrendelte a legmagasabb riasztási fokozatot az ónos eső miatt a fővárosra és 8 megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat. A katasztrófavédelem a fővárosban és 5 megyében operatív törzset működtet. Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemeltetési igazgatója úgy fogalmazott: ebben az időben a sózás már nem segít, az ónos eső miatt lefagyott utakra zúzalék kerül, hogy a jégpáncél érdes, így járható legyen.

Több mint ötszázszor kellett segíteniük a mentőknek a fővárosban az ónos eső, illetve a csúszós utak miatt - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál elmondta: országosan 15-20 százalékkal több dolguk volt a mentőknek, mint egy átlagos munkanapon. Hozzátette: elsősorban elcsúszásból, elesésből származó sérülésekkel találkoztak, jellemző volt a lábtörés, a fejsérülés és az agyrázkódás. feladat miatt növelni kellett a szolgálatban lévő járművek számát.

A Terrorelhárítási Központ látja el Budapesten az orosz elnök és az orosz külügyminiszter személyi védelmét. Vlagyimir Putyin és Szergej Lavrov szerdán és csütörtökön érkezik majd a fővárosba, a TEK tájékoztatása szerint a kiemelten védett személyekhez kapcsolódó intézkedések nem jelentik egyetlen demonstráció megtiltását sem. A szervezet felhívta a közlekedők figyelmét, hogy az orosz küldöttség mozgásával párhuzamosan több útvonalon időszakos terelésre, forgalomkorlátozásra, illetve lezárásra kell számítani.

Határidőre leadták vagyonnyilatkozatukat az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók - közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke. Vejkey Imre hozzátette: a bevallások szerdától nyilvánosak.

Három év alatt összesen 30 százalék béremelést kapnak a vasutasok - erről írtak alá szándéknyilatkozatot a szakszervezetek és a MÁV képviselői. A megállapodást még a kormánynak is jóvá kell hagynia. A tervek szerint az idén átlagosan 13, jövőre 12, 2019-ben pedig legalább 5 százalékkal nőnek a bérek. Ez a MÁV-csoport 38 ezer dolgozójára érvényes.

Sikeresen korszerűsítette a paksi atomerőmű ötödik generátorának forgórészét is a GE Power Services. A cég közölte: a projekt egy szolgáltatási megállapodás része, amelynek célja, hogy meghosszabbítsa a MVM Paksi Atomerőmű Zrt. generátorainak élettartamát és javítsa megbízhatóságukat.

Lezárta az OT Industries-csoport 51 százalékos tulajdoni részesedésének megvásárlását a MOL. A csoport átvette a társaság irányítását is. A tájékoztatás szerint a lépés illeszkedik a Mol-csoport ősszel bejelentett új hosszú távú stratégiájába, amelyben jelentős beruházásokat és a fogyasztói és ipari szolgáltatási portfólió bővítését hirdette meg.

Új bírói tanács kijelölése miatt elölről kezdődött a Buda-Cash-ügy büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség mintegy 120 milliárd forint összeget érintő, bűnszervezetben elkövetett csalással, sikkasztással vádolja a brókercég öt vezetőjét.

Már több mint 70 millió forintnyi felajánlás érkezett a másfél héttel ezelőtti veronai buszbalesetben érintett családoknak, az elhunytak hozzátartozóinak az Ökumenikus Segélyszervezethez. A szervezet elnök-igazgatója az InfoRádióban elmondta: a 16 halálos áldozatot követelő tragédia másnapján indult a gyűjtés, az adományokat várhatóan néhány héten belül átutalják. Ezeknek 98 százaléka magánszemélyektől érkezett. Lehel László hozzátette: a felajánlások között volt milliós nagyságrendű is.

Olasz lapértesülés szerint vádat emelt az ügyészség az olaszországi magyar buszbalesetben érintett sofőr ellen. A veronai kórházban életveszélyes sérülésekkel kezelt férfit azzal gyanúsítják, hogy figyelmetlensége okozta a 16 halálos áldozatot és 23 sérültet követelő szerencsétlenséget. Az olasz hatóságok tegnap fejezték be az áldozatok és a két válságos állapotban lévő sérült azonosítását.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×