eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Erősíteni fog az Európai Parlament új elnöke

Erősíteni fog az Európai Parlament új elnöke

Elsősorban a tagállami érdekek különbözősége miatt válaszút előtt áll az Európai Unió – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csornai Zsuzsa, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.

Inkább egy erős Európai Parlamentet szeretne, nem pedig ő maga szeretne erős elnök lenni Antonio Tajani, az Európai Parlament kedden megválasztott elnöke – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorban a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója, aki emlékeztetett Tajani nyilatkozataira, vagyis arra, hogy az új elnök – elődjével ellentétben – elsősorban ügyvivői szerepkört kíván betölteni.

Csornai Zsuzsanna szólt az Európai Unió előtt álló kihívásokról is.

„Válaszút előtt áll az Európai Unió. Idén emlékezünk meg a Római Szerződés hatvanadik évfordulójáról. Ez egy komoly mérföldkő. Elég sok jogi, illetve politikai eredménye volt ez alatt a hatva év alatt az Európai Uniónak. Ettől függetlenül azt be kell látni, hogy valamilyen szinten a tagállami érdekek szintjén – mert itt elsődlegesen a tagállami érdekek azok, amik ütköznek – nem képes olyan rendben és olyan föderális módon továbbfolytatni azt a politikát, amit elkezdett még anno. Ennek több oka is van, de az elsődleges az, hogy nagyon széttartóak az érdekek. Ami az egyiknél előny, az a másiknál hátrány” - véli a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.

Csornai Zsuzsanna szerint az Európai Unió és Oroszország kapcsolatát a jövőben elsősorban az fogja befolyásolni, hogy az Egyesült Államok új elnöke hogyan viszonyul majd Oroszországhoz.

„Senki nem tudja valójában megmondani, hogy mire lehet számítani az új amerikai elnöktől, de az ígéretei, a nyilatkozatai azt támasztják alá, hogy a transzatlanti kapcsolatok kevésbé lesznek hangsúlyosak, és kevésbé lesznek fontosak az új adminisztráció számára. Ez azt jelenti, hogy a közös haderő tekintetében ez sokkal nagyobb hozzájárulást jelent a különböző tagállamoknak, amikor védelmi költségvetésről beszélünk.

Amerika indikátora lehet olyan dolgoknak, ami az orosz-európai uniós kapcsolatokat befolyásolhatják.

Itt leginkább Lengyelországot és a Baltikumot szokták említeni, mivel a fenyegetettség ilyen szempontból a részükről a legmeghatározóbb. Kérdés lesz az is, hogy az új amerikai elnök hogyan fogja ezeket kezelni, vagy milyen módon fog közeledni ezekhez a kérdésekhez” - fogalmazott a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.

Donald Trump első nyilatkozatainak radikalizmusa azonban a kutató szerint sokat fog finomodni.

„Vannak olyan politikai és gazdasági érdekek, amik teljesen függetlenek, vagy legalábbis nagyobb mértékben függetlenek a politikai vezetők személyétől. Az egy dolog, hogy most a nyilvánosság előtt milyen politikai nyilatkozatok hangoznak el, vagy ki milyen politikai irányzatot preferál, de vannak olyan gazdasági érdekek, amik megkérdőjelezhetetlenek” - mondta Csornai Zsuzsanna.

A gazdasági érdekek miatt az Egyesült Államok és Európa között kialakult erős védelmi szövetség továbbra is stabilan fenn fog maradni, az viszont még kérdéses, hogy az új adminisztráció nagyobb összefogásra serkenti-e az európai döntéshozókat – mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×