eur:
393.89
usd:
364.74
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Jelentősen emelkedett az influenzás panaszok miatt orvoshoz fordulók száma - a nap hírei

A digitális technológiafejlesztés regionális központja szeretne lenni Magyarország - mondta Kínában a nemzetgazdasági miniszter. Egyhangúlag támogatta az MSZP elnöksége Botka László miniszterelnök-jelöltségét a 2018-as parlamenti választásokra.

Magyarország a digitális technológiák fejlesztésének regionális központjává kíván válni - hangsúlyozta a kínai Sencsenben a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a telekommunikációs termékeket gyártó Huaweinél, és az elektromos járműveket, valamint akkumulátorokat előállító Build Your Dreamsnél tett látogatást. A tárcavezető üdvözölte, hogy mindkét cég hosszú távra tervez: a Huawei részt kíván venni a zalaegerszegi tesztpálya technikai hátterének kiépítésében, a BYD pedig Komáromban építi fel első európai elektromos-buszgyárát.

Fontosnak tartja a kínai piacot a magyar adósságkezelés számára az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója. Barcza György, a bécsi Euromoney konferencián azt mondta: egy esetleges euróövezeti válságra úgy lehet felkészülni, ha van más kötvénypiac, ahol az eddigiektől eltérő devizában lehet kibocsátani állampapírokat. Hozzátette: a devizaadósság többsége euróban van, mivel az export nagy része az euróövezetbe irányul.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint tisztességes megállapodást kell kötnie az Európai Uniónak Nagy-Britanniával, mert ennek hiánya végzetes gazdasági következményekkel járna. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a lehető legszorosabb gazdasági, kereskedelmi, befektetői együttműködésre van szükség. A tárcavezető fontosnak tartja, hogy minél előbb megállapodás szülessen a Nagy-Britannia területén dolgozó uniós állampolgárok jogairól. Cserébe az unió területén dolgozó britek jogait is garantálni kell.

Az előírásoknak megfelelően, biztonságosan üzemeltek tavaly az Országos Atomenergia Hivatal által felügyelt, atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények - közölte Fichtinger Gyula főigazgató. A szakember az évindító tájékoztatón elmondta: összesen 28, biztonsággal kapcsolatos eseményt jelentettek 2016-ban, de a hétfokozatú nemzetközi eseményskála alapján ezek mindegyike a legenyhébb besorolást kapta.

Dolgozik az otthon melege program folytatásán a kormány – közölte a közszolgáltatásokért felelős államtitkár. Szabó Zsolt elmondta: a nemzeti fejlesztési tárca már vizsgálja a vissza nem térítendő támogatás lehetőségét, a háztartási eszközcsere kiterjesztését más termékekre, és felmérik a fűtési eszközök korszerűsítési igényét. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a tárca hamarosan kiírja a háztartások rezsicsökkentését eredményező pályázatokat.

A belügyminiszter szerint megfelelőek a személyi és tárgyi feltételek a jelenlegi migrációs helyzet kezeléséhez. Pintér Sándor a szerb-magyar határon tett látogatása után elmondta, bízik abban, hogy ha nő a migrációs nyomás, akkor az új technika alkalmazásával a határon szolgálók a mostanihoz hasonló színvonalon el tudják látni feladatukat.

Egyhangúlag támogatta az MSZP elnöksége Botka László miniszterelnök-jelöltségét a 2018-as parlamenti választásokra. Molnár Gyula szocialista pártelnök közölte: az elnökség felhatalmazta a szegedi polgármestert arra, hogy tárgyaljon a lehetséges szövetségesekkel. Botka László úgy vélte: a magyar választópolgárok többsége kormányváltást akar, ehhez pedig új baloldali politikára és közös listára van szükség.

Jövő nyárra bezár a Fóti Gyermekváros. Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az InfoRádióban elmondta: a kormány elkötelezett a gyermekvédelmi rendszer megújításában, 2019 végére, nagy, korszerűtlen intézményekben már nem lesz gyermekvédelmi gondoskodás. kiemelte: minden gyermekvédelmi funkció megszűnik

Jelentős bérfejlesztést javasol a felsőoktatásban a Magyar Rektori Konferencia. Bódis József, a szervezet elnöke az InfoRádióban úgy vélte: a gazdasági mutatók lehetővé teszik, hogy a 2015 novemberében elfogadott, 3 év alatt több lépcsőben összesen 27 százalékos oktatói béremelésen túl, a kormány jelentősebb mértékben növelje a felsőoktatási béreket.

Az előző héthez képest kétszeresére emelkedett az influenzás panaszok miatt orvoshoz fordulók száma. Az év második hetén több mint 31 ezren fordultak orvoshoz. Az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa az InfoRádióban elmondta: csak négy megyéből, Békés, Tolna, Vas és Zala megyéből nem jelentettek vírust. Molnár Zsuzsanna hozzátette: országszerte a betegek több mint 35 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt.

Fokozott óvatosságra kéri a Közép-Olaszországba induló magyar állampolgárokat a szerdai három földrengés miatt a konzuli szolgálat. Komolyabb károkról nem érkeztek hírek, ugyanakkor a kárfelmérést nehezíti a rendkívüli mennyiségű hó. A földmozgások epicentrumai L'Aquila, Rieti és Teramo települések között helyezkedtek el, de érezhetők voltak Rómában, Firenzében és Nápolyban is. Rómában rövid időre leállították a metrót.

Szeptember 24-én tarthatják Németországban a szövetségi parlamenti választást. A kormány elfogadta az erről szóló javaslatot. Tizenhat tartomány közül 15 egyetért Thomas de Maiziere belügyminiszter javaslatával, Berlin viszont ellenzi az időpontot, mert éppen szeptember utolsó vasárnapján rendezik a 44. Berlin Marathon futóversenyt, emiatt le kell zárni a belváros nagy részét, ami megnehezíti a választás lebonyolítását.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×