eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Sokáig a nyakunkon lesz az influenza

Elhúzódó influenzajárványra lehet számítani - mondta az InfoRádiónak az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa. Szlávik János elmondta: az elmúlt években az influenzajárvány időszakában sokkal több idős ember halt meg, mint máskor.

Érdekes módon Európa egy-két országában az idei influenzajárvány már novemberben elkezdődött. Ez azért izgalmas, mert Magyarországon jellemzően január végén, február elején szokott járványos méreteket ölteni az influenza – világított rá Szlávik János.

Az okokkal kapcsolatban elmondta: azt, hogy ez a járvány idén ilyen korán kezdődik, nehezen lehet megmagyarázni, de elképzelhető, hogy az időjárásnak tudható be, hiszen egész Európában rendkívül hideg van, és rendkívül gyakoriak a felső és az alsó légúti fertőzések, amik szintén könnyítik az influenza terjedését, hiszen cseppfertőzéssel, piszkos kézzel az emberek egymást könnyen megfertőzhetik.

Az infektológus főorvos szerint az a tény, hogy a járvány ilyen korán kezdődött, sajnos előrevetíti azt, hogy tovább is fog tartani. Így elképzelhető, hogy még 3-4 hétig is eltart a járvány.

„Az oltás pedig egy-két hét alatt fejti ki a hatását, ezért még most is érdemes kérni az influenzajárvány elleni védőoltást” - véli Szlávik János.

Az infektológus főorvos arra figyelmeztetett, hogy az influenza egy vírusos megbetegedés, aminek súlyos esetekben – különösen idős korban – nagyon sok bakteriális szövődménye van, ilyen a középfülgyulladás és a tüdőgyulladás.

„Tüdőgyulladást is sokféle baktérium okozhat, de van néhány olyan, ami ellen rendelkezünk védőoltással. Ezért érdemes ezeket is kérniük főként az idős embereknek” - tanácsolta Szlávik János.

Tehát az egyik oltás az influenza elleni védőoltás, ami két hét múlva ad védelmet, és ideális esetben ősszel érdemes elkezdeni, a másik pedig a tüdőgyulladás elleni oltás, ami szintén idős embereknek javasolt, hiszen az időskori halálozások nagyon nagy százalékáért a tüdőgyulladások felelősek – összegezte a szakember.

Szlávik János elmondta, hogy az elmúlt évben nemcsak Magyarországon, de egész Európában kiugróan magas volt az időskori halálozás.

„Megvizsgálták, hogy ez milyen időszakra esett, és ez az időszak egészen pontosan egybeesett az influenza időszakával. Tehát gyakorlatilag bizonyított az, hogy az influenzajárvány időszakában sokkal több idős ember hal meg” - fogalmazott az infektológus főorvos.

Ha pedig valamit tudunk tenni a szövődmények megelőzése érdekében, akkor azt mindenképpen meg kell tenni – tanácsolta Szlávik János.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×