eur:
393.82
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ki a felelős, ha elcsúszunk a jeges járdán?

Az ingatlantulajdonosoknak kötelező megoldaniuk a járdák síkosságmentesítését. Erről a társasházaknak már a tavaszi költségvetés megtervezésekor gondoskodniuk kell - mondta az InfoRádiónak Széchy Tamás, a Budapesti Társasházi Közös Képviselők Egyesületének elnöke.

A járda takarítása a mindenkori ingatlantulajdonos feladata, ebbe beletartozik a tisztántartás, a síkosságmentesítés és a hó eltakarítása is – mondta el az InfoRádiónak a Budapesti Társasházi Közös Képviselők Egyesületének elnöke.

Széchy Tamás hozzátette, hogy a társasházak esetében mindez tulajdonosként a társasház feladata. Az erre szánt keretet pedig már a tavaszi költségvetésben előre tervezni kell.

A társasházak , mint elmondta, általában kétféle megoldást szoktak választani e kötelezettségük teljesítésére. Az egyik, hogy kiadják a feladatot egy személynek, vállalkozásnak, és kikötik, mikortól, hányszor és hogyan kell takarítani a járdát, egyben biztosítanak az illető számára - lehetőleg környezetvédő - csúszásgátló és hóolvasztó anyagot. A másik megoldás, hogy a lakók egymás között felosztják a telet hetekre, és aki „szerencsés”, az „megnyeri” a hólapátolást és a síkosságmentesítést.

Széchy Tamásnak nincs tudomása olyan előírásról, ami megszabja, hogy például egy éjszakai havazás vagy ólmos eső után mikorra kell ellapátolni a havat vagy elvégezni a síkosságmentesítést.

„Ezeket a munkákat józan ésszel kell elvégezni."

"Az biztos, hogy egy baleset akkor is a tulajdonos felelőssége lesz, ha valaki reggel fél ötkor töri össze magát, és akkor is, ha éjjel háromkor. Folyamatosan biztosítani kell a biztonságos közlekedést, a csúszásmentesítést pedig előszórással is meg lehet oldani” - mondta a Budapesti Társasházi Közös Képviselők Egyesületének elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×