eur:
393.72
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Még hónapokig kizárólag gyalog lehet bejutni a Margitszigetre

Még hónapokig kizárólag gyalog lehet bejutni a Margitszigetre

Tavaszig - de az is lehet, hogy júniusig - kell várniuk azoknak, akik a Margit híd felől, tömegközlekedéssel akarnak bejutni a Margitszigetre, mert például ott dolgoznak vagy ott van edzésük.

Ha a szülők nem tudják őket elkísérni, akkor a gyerekeknek egyedül, sötétben, hidegben és gyalog kell eljutniuk a Margit hídtól a margitszigeti uszodáig, mert autóval nem lehet behajtani oda, a 26-os autóbusz pedig még mindig nem közlekedik arra a csatornázás miatt - panaszolták az InfoRádió hallgatói.

Nem első alkalommal foglalkozunk ezzel a témával. Az úszó- és a vízilabda-szövetség székhelye is a Margitszigeten van. Az utóbbi elnöke, Kemény Dénes azt mondta korábban az InfoRádióban, hogy a hozzájuk érkező delegációk számára is kihívást jelent eljutni a Hajós Alfréd Sportuszodához.

„Az egyéb közműhálózat és az út felújítása a közlekedést zavarja, de ahogy látom, akinek a margitszigeti sportuszodában vagy a Margitszigeten dolga van, így vagy úgy bejut. Amikor abba a fázisba kerülnek a felújítások, hogy a medencéket be kell zárni, az már döntően fogja meghatározni az egyesületek és a válogatottak munkáját. Mert ha vízfelület szintjén nem tudjuk pótolni ezt akár más budapesti uszodában, akár átszervezéssel, akkor akár az utánpótlás egyesületek, akár a felnőtt egyesületek, akár a válogatottak nagyot fognak szívni” - fogalmazott Kemény Dénes.

Tarlós István főpolgármester tavaly júniusban azt ígérte, hogy az ötmilliárd forintba kerülő csatornázás egy év múlva, tehát idén júniusban befejeződik.

„A Margitsziget és létesítményei nagy mennyiségű szennyvize a mai napig tisztítatlanul ömlik a Dunába, ami egyszerűen tarthatatlan. A csatornaépítés kivitelezése jövő év júniusában lezárul” - mondta a főpolgármester az előző évben.

Az InfoRádió most megkérdezte a Budapesti Közlekedési Központot, hogy meddig nem jár még a 26-os autóbusz a Nyugati pályaudvartól a Margit hídon át a Margitszigetre.

Azt a választ kaptuk, hogy várhatóan tavaszig.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. jelezte, hogy a Margitsziget déli oldaláról, a szökőkút mellől minden nap délelőtt tíz órától este hatig félóránként ingyenes járatot indít a Palatinus Strand könnyebb megközelítése érdekében.

A Margitszigetre egyébként évek óta nem könnyű bejutni: a csatornázás előtt például az Árpád hídi lehajtó felújítása akadályozta a közlekedést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×