eur:
394.91
usd:
371.5
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Tarlós elmondta, mi lesz a Római-part árvízvédelmével

Új tanulmányterv készül a Római-part árvízvédelméről - mondta Budapest főpolgármestere az InfoRádió Aréna című műsorában. Tarlós István beszélt a 2-es metró balesetéről és a szemétszállítás helyzetéről is.

A 2013-as nagy árvíz után módosították a mértékadó árvízszintet. Ehhez kell hozzáigazítani Budapest árvízvédelmét, ami óriási feladat - mondta a főpolgármester.

"Ennek az állapotnak az eléréséhez sokkal többre, mint 50 milliárd forintra lenne szükség a prognózisok szerint" - közölte Tarlós István.

Budapesten 68 helyen kell védekezni az árvíz ellen - tette hozzá Tarlós István.

"Az első helyre a Margit-sziget került, a másodikra a Csillaghegyi-öböl. Nagyon sólyos kitettsége van Újpest északi szakaszának, a belváros egy szakaszának és Angyalföldnek. Ezek szerepelnek a rangsor első öt-hat helyén" - részletezte a főpolgármester.

A városvezető a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmével kapcsolatos tiltakozásokra reagálva bejelentette, hogy készül egy mindenre kiterjedő, objektív tanulmányterv a Nánási útnál létesítendő védvonal kialakításának lehetőségeiről. Hangsúlyozta, hogy a védmű mindenképpen megépül, és a helyét a szakemberek fogják kijelölni.

"Mindenkinek tiszteletben kívánom tartani a véleményét, csak azt vegyék tudomásul, hogy a közgyűlésnek van felelőssége, a főpolgármesternek van felelőssége, a tiltakozóknak pedig nincs" - fogalmazott a főpolgármester.

Tarlós István a Pillangó utcai metróbalesetről a vizsgálat lezárultáig nem nyilatkozik, csak egy kérdése van: "Az hogy lehet, hogy az alagútban, egy megállóban egy követő szerelvény utoléri az előzőt?"

A főpolgármester jelezte, hogy a szemétszállítás ügyében a saját politikai közösségével is vitában áll.

"Kicsit sem rajongok azért, hogy mikor nagy nehezen nyereségessé tettünk egy veszteséges üzemágat, akkor ezt a nyereséget elvonják, és ebből fizetik ki a részben veszteséges vidéki cégeknek az adósságát, miközben folyton azt hallom, hogy Budapest viszi el a pénzt vidéről. Ezzel nem értek egyet. Azt kell mondanom, hogy minden barátságom ellenére van egy komoly nézetkülönbség a kormány ezzel foglalkozó emberei és én köztem. De ha egyszer valamit törvénybe foglalnak, akkor a végrehajtáson olyan nagyon nem lehet vitatkozni" - mondta Tarlós István.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×