eur:
393.63
usd:
368.72
bux:
65944.91
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Kétszázmilliárd forintot oszt szét a kormány

Több mint 200 milliárd forint felhasználásáról döntött a kormány szerdai ülésen - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos sajtótájékoztatóján. Lázár János kiemelte, hogy ebből jelentős tétel a jövő évi nyugdíjemelés, továbbá 80 milliárd forintot folyósítanak a kórházaknak a számlák rendezésére és egy fejlesztési alap létrehozására.

A kormány döntése alapján az egészségügyi bérszintre emelik fel azoknak a szociális ágazati dolgozóknak a fizetését, akiket egészségügyi munkakörben foglalkoztatnak - közölte Lázár János.

A tárcavezető arról a kormánydöntésről is beszámolt, amely szerint a közfoglalkoztatásban ugyancsak lesz béremelés, de erről még zajlanak az egyeztetések.

Lázár János a kabinet több más határozatát is ismertette, így például azt, hogy kiemelt támogatást kap a Károli Gáspár Református Egyetem, ugyanis 12 milliárd forint értékben felújítják a fővárosi Károlyi-Csekonics-palotát, amely az egyetem központi épülete lesz.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nagy a nyomás az illegális bevándorlók kötelező szétosztása ügyében az unión belül, s noha a közép-európai álláspont egyértelmű, Németország áttörést szeretne elérni az Európai Tanács következő ülésén.

Lázár János felidézte, hogy két álláspont versenyez egymással a kérdésben, az egyik az illegális bevándorlók önkéntes, a másik a kötelező szétosztásának elvén alapul.

A magyar álláspont szerint nem megszervezni, hanem megállítani kell a migrációt, és nem az EU területén, hanem a határokon kívül kell lefolytatni az eljárásokat - erősítette meg.

A tárcavezető értékelése szerint Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök a következő 48 órában nagy küzdelem előtt áll, azonban mind a népszavazás, mind a parlament és az Alkotmánybíróság döntései kötik a kezét, nincs joga igent mondani olyan uniós felvetésre, amely a kötelező szétosztást kényszerítené az országra.

Várhatóan január közepén látogat Szegedre Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a Modern városok programról egyeztessen Botka László polgármesterrel - közölte Lázár János szerdán.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette, hogy a tervek szerint a megyeszékhelyen 200 hektáros új ipari park épül, amelynek kormánybiztosa Palkovics László oktatási államtitkár lesz.

A kormány jóváhagyta egy új Tisza-híd építését és egy új sportuszoda létesítését is a városban - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Lefordult a magyar tőzsde

Lefordult a magyar tőzsde

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei teljesítményt illeti, egyelőre az óvatos optimizmus jellemzi a kereskedést, kisebb emelkedést láthatunk a kontinens vezető tőzsdéin.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×