eur:
394.38
usd:
370.1
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Befogadná az ELTE a BME gazdaságtudományi karát

Az ELTE szenátusa úgy döntött, hogy befogadja a BME gazdasági és társadalomtudományi karát. Ahhoz, hogy a kar augusztustól az ELTÉ-n folytassa működését még szükséges a BME szenátusának döntése is. A jelenlegi helyzetről a fenntartó részéről Palkovics László oktatási államtitkár nyilatkozott az InfoRádiónak.

Palkovics László elmondta, a tárgyalásokon volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, nem sikerül megállapodni a kar jövőjéről.

„Ha az egyetem nem tudja kezelni a helyzetet, az a képzés romlásához vezethet, ami sérti a képzés és a hallgatók érdekeit. Ezért több tárgyalás után úgy döntött a fenntartó, vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogyan folytathatja a gazdaságtudományi kar a működését az ELTE-n belül.”

Az oktatási államtitkár jelezte, a döntéshez ki kellett kérni a két intézmény szenátusának véleményét. Az ELTE szenátusa úgy döntött, befogadná a műszaki egyetem gazdasági és társadalomtudományi karát. Palkovics László hozzátette, a két intézmény közös tevékenységéről szóló első, moderált beszélgetés a jövő héten lesz.

„A kar teljes tevékenységét az ELTE-n folytatná, de ez nem azt jelenti, hogy a kar minden tanszéke átkerül. A műszaki egyetemen a mérnökhallgatók számára gazdálkodástudományi képzést kell folytatni, és ezen a karon van a mérnöktovábbképző intézet, a közgazdaság-tudományi tanszék, a nyelvi és a sportcentrum is, amelyek maradnak a műszaki egyetemen.”

Palkovics László kiemelte, augusztusig ugyan elég hosszú az idő, a döntést azért célszerű lenne gyorsan meghozni, mert a felvételizőknek tudniuk kell, melyik egyetemre akarnak felvételizni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×