eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Tóth Bertalan: tavasszal megkezdi a jelöltállítást az MSZP

Tóth Bertalan: tavasszal megkezdi a jelöltállítást az MSZP

2017 végére lebonyolítaná az előválasztást az MSZP, vagyis már jövő tavasszal megkezdené a párt a jelöltállítást - mondta Tóth Bertalan az InfoRádió Aréna című műsorában. A szocialista párt frakcióvezetője hozzátette, összehangolt programra és a közös listára van szükségük a baloldali pártoknak a választási sikerük érdekében

Az MSZP elnöksége már jóváhagyta a párt előválasztási koncepcióját, amely egy értéknyilatkozattal indul az alkotmányos rendszer működéséről, a jogállamiság helyreállításáról, illetve annak összegzése, hogy az MSZP milyen Magyarországot képzel el – összegezte a szocialista párt frakcióvezetője. Tóth Bertalan kiemelte, az MSZP minden pártra számít az együttműködésben.

Nem értünk egyet azzal, hogy már az együttműködés elején egymás kizárásával érdemes foglalkozni. Mi minden pártnak megküldtük a javaslatcsomagot, a Liberálisoknak is.”

A politikus az előválasztási mechanizmusról szólva közölte, a cél, hogy a jelöltek a 106 választókerületben egy körülbelül kéthetes időszakban legalább 500 ajánlást gyűjtsenek. Mint mondta, nyitottak arra is, hogy civil is indulhasson egy-egy választókerületben.

Választást lehessen nyerni ma Magyarországon, a választókerületek többségét meg kell nyerni. Ez azt is jelenti, hogy a helyben legelfogadottabb jelöltet kell kiválasztani. Azoknak, akik választóként részt vesznek egy előválasztási rendszerben, a legalkalmasabb jelöltek kell hogy válasszák. Most rábízzuk a választókra, hogy eldöntsék, ki a legalkalmasabb. De nem lehet teljesen elzárni a helyben elfogadott olyan személyt, aki ambicionálja, hogy induljon, aki az értéknyilatkozattal tud azonosulni, de például nem valamelyik pártnak a tagja.”

A frakcióvezető beszélt az előválasztás lebonyolításának, és a miniszterelnök jelölt személyének kiválasztásának menetéről is. Utóbbiról azt mondta, a legjobb az lenne, ha párton kívüli lenne a miniszterelnök-jelöltje.

2017 vége felé már jó lenne, ha meglennének a jelöltek és a miniszterelnök-jelölt. Ha van nyitottság az együttműködő partnerek között egy ilyen mechanizmus beindítására, akkor ezt már legkésőbb tavasszal el kell kezdeni és le kell bonyolítani jövő év őszéig, mert akkor már élesben megy a történet, elindul a kampány.”

Tóth Bertalan kiemelte, a baloldali pártok versengése nem hozott eredményt, vannak viszont olyan együttműködési formák, amelyből kihozható a maximum.

Összehangolt program és a közös lista

 A kormányváltás érdekében a baloldali ellenzéki pártoknak össze kell hangolni a programjaikat és közös listát kell állítaniuk - mondta a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakcióvezetője.

 „Azért ehhez szükség van egy miniszterelnök-jelöltre, aki azonosul egy ilyen javaslatcsomaggal. A pártnak fontos, hogy bemutassa, hogy miben gondolkodik, az együttműködésnek pedig az a fontos, hogy azt mutassa meg, hogy együtt milyen más Magyarországot szeretnének. A legtöbb szavazatot úgy lehet megszerezni, hogy a 106 körzetben állított jelöltek egy közös listán szerepelnek.”

 A szocialista politikus arról is beszélt, hogy melyek lesznek az MSZP legfőbb témái a 2018-as választásokig.

 „Fizetés- és nyugdíjemelés, energiaár- és áfacsökkentés – ez a négy téma, amivel az elmúlt és a következő hetekben is foglalkozunk.”

 Tóth Bertalan kiemelte, hogy Donald Trump amerikai választási győzelmének az az üzenete az európai politikusok számára, hogy a szavazókat érthető üzenetekkel lehet meggyőzni.

 „Az, hogy közérthetően kell fogalmazni, nem érdemes körmönfont és nagyon bonyolult dolgokat közölni a választókkal – ez üzenet. Az biztos, hogy az európai politikai elitnek és ez vonatkozhat a magyar baloldalra is, el kell felejtenie azt, hogy akadémiai szinten akarja megfogalmazni a problémákat. Itt az emberek válaszokat várnak, olyanokat, amelyeket megértenek, és amelyekkel azonosulni tudnak. Ez bizony üzenet a magyar baloldalnak, ezen nekünk dolgozni kell.”

 Az MSZP parlamenti frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy a következő évek egyik meghatározó politikai témája a menekülthelyzet lehet.

Javaslatot tettünk egyrészt a magyarországi helyzet javítására; elkezdődött egy létszámbővítés, mi azt mondjuk, hogy ezt nagyobb mértékben kell megtenni. Ki kell képezni a határvédelmi szerveket, nem az irodistáknak kell a határon szolgálni. És javaslatot tettünk közös európai megoldásokra; jöjjön létre egy közös európai haderő, egy határvédelmi szerv, egységes menekültügyi eljárás.”

Tóth Bertalan hozzátette: a javaslataik elutasítása után az honvédelmi és rendészeti biztosság 100 milliárd forintos logisztikai fejlesztést szavazott meg a határvédelemre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×