eur:
394.29
usd:
369.89
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Tarlós: nincs generális metróügy

Az utóbbi órák-napok metrós problémái uralták a Fővárosi Közgyűlés mai ülésének napirendjét. Az ellenzék egységesen vizsgálatot sürget, a főpolgármester szerint a 3-as metró felújítása folyamatban van, de a helyzetért az előző városvezetés is felelős.

Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, a napirend előtti vita során azt mondta, hogy "nem generális metróügy van", hanem

van három metró három különböző problémával, amelyek közül kettő nem súlyos, a harmadik pedig nagyon súlyos.

Tisztességtelennek nevezte, hogy "egyesek dolgokat akarnak összemosni" és generális problémát próbálnak gyártani, mintha összefüggés lenne az új 4-es, a felújított 2-es és a negyvenéves 3-as metró ügyei között.

Ne beszéljünk tehát tömeges balesetekről, egy baleset történt hétfőn a 2-es metróvonalon - hangsúlyozta.

A 3-as metróvonal felújításáról Tarlós István elmondta, az engedélyes tervek készen vannak, a szerelvények felújítása folyamatban van, ezért nem érzi túl ízlésesnek, ha azok reklamálnak a metrófelújítással kapcsolatban, akik elég sokszor sokat tehettek volna az ügy érdekében, de mégsem tettek semmit.

A Fővárosi Közgyűlés az ülésen elutasította azokat az ellenzéki előterjesztéseket, amelyek a 3-as metró felújításának elhúzódását, illetve a metróhálózat üzemzavarait vizsgáló bizottság felállítására vonatkoztak.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) javaslatára a testület 20 igen és 9 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett levette napirendről a jobbikos Tokody Marcell azon javaslatát, amely a 3-as metró felújítása kapcsán állított volna fel vizsgálóbizottságot.

Horváth Csabának (MSZP) a helyszínen benyújtott, a metrómeghibásodásokat vizsgáló eseti bizottság létrehozására vonatkozó előterjesztése napirendre vételét is elutasította a testület. A javaslatot 10 igen és 20 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett utasította el a Fővárosi Közgyűlés.

Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP) ezt megelőzően arról beszélt, hogy a testület ne támogassa a szocialista indítványt, mert rendszerszintű meghibásodásokról beszélni "aljas és szakmaiatlan".

Horváth Csaba közölte, egy alternatív vizsgálóbizottságot állítanak fel, hogy megvizsgálják az üzemzavarok összefüggéseit.

Szaniszló Sándor (MSZP) Wintermantel Zsolt kijelentésére reagálva azt mondta: az az aljasság, "amit a fideszes oligarchák tesznek", ellehetetlenítve a 3-as metróvonal felújításának megkezdését. Szerinte csak meg kell nézni a buszbeszerzések ügyét, és azt, hogy túlárazták a metrófelújítást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×