eur:
395.85
usd:
367.36
bux:
65292.92
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Országgyűlés: "izzadtságszagú" a bérelemés

A bérmegállapodás, a korrupció és a 12 évvel ezelőtti népszavazás is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

Szél Bernadett, az LMP képviselője napirend előtti felszólalásában nem értette, hogy ha eddig is jól mentek a dolgok az országban, miért csak most emelte a kormány a béreket? Úgy vélte, izzadtságszagú a Fidesz politikája, amelynek több száz ezer vesztese is lesz, mint például a közmunkások.

Cseresnyés Péter, a nemzetgazdasági tárca államtitkára aláhúzta, hogy béremelésre van szükség, majd hangsúlyozta, hogy a legfrissebb adatok alapján a magyar gazdaság megerősödött, egyértelműen emelkedő pályára állt.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője nem értett egyet a miniszterelnökkel, hogy jó irányba halad az ország, mert - mint mondta - további fizetés- és nyugdíjemelésre, az energiaárak, illetve az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére volna szükség. Emellett a politikus elképesztőnek nevezte, hogy az elmúlt napokban négy budapesti metróvonalból háromban jelentkezett üzemzavar, ami szerinte rendszerhibára utal.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára viszont úgy látta, hogy a szocialisták is örülhetnének a bérmegállapodási csomagnak. Emellett emlékeztette az ellenzéki képviselőt, hogy korábban a szocialisták csökkentették a nyugdíjakat, a rezsicsökkentést pedig nem támogatták. A metrókkal kapcsolatos problémákra az államtitkár nem reagált.

Soltész Miklós a KDNP részéről a pont 12 évvel ezelőtti népszavazásra emlékeztette képviselőtársait, illetve az akkori, a honosítást ellenző baloldali politikára. Potápi Árpád államtitkár úgy vélte, hogy 12 éve sokan érezték úgy, hogy a nemzet kettészakadt, ám mára megvalósult a nemzet közjogi egyesítése. 

A jobbikos Szilágyi György Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert támadta a sajtóban nevéhez kötött korrupciógyanús ügyek miatt, majd arra jutott, hogy a tárcavezető az ütközőpont, aki személyével hárítja el a támadásokat Orbán Viktor miniszterelnökről.

Dömötör Csaba államtitkár válaszában hangsúlyozta, hogy mióta Rogán Antal közvetlenül segíti a miniszterelnök munkáját, egyre több politikai támadás éri, majd arra jutott, hogy leginkább a kormányfőt próbálják támadni az ellenzéki pártok.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a nemrég, a kormány által kötött bérmegállapodást méltatta majd arra kérte képviselőtársait: támogassák, hogy a Ház még idén elfogadhassa a megállapodásban foglalt adócsökkentéseket.

Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára válaszában történelmi jelentőségűnek nevezte a munkavállalók, a munkaadók és a kormány közötti megállapodást a minimálbér emeléséről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×