eur:
393.85
usd:
365.06
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Még idén változhat a menzareform

Heteken belül módosíthatja közétkeztetési rendeletét az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A menzareform az Országgyűlés ülésén is szóba került.

A szocialista Bangóné Borbély Ildikó vetette fel az Országgyűlés ülésén, hogy a tavaly szeptember óta hatályos új közétkeztetési rendelet nyomán sótlan, íztelen és sokszor ehetetlen ételek kerültek a gyermekek elé a menzákon.

„A menzareform miatt nagyon sok szülő panaszkodott az ételek minőségére és arra, hogy a gyerekek éhesen mennek haza az óvodából, iskolából. Amikor erre felhívtuk a figyelmet, akkor önök kinevették a problémáikat. Az államtitkár úr tavaly egy felszólalásomra adott válaszában rántotthús-vitának nevezte a problémát, viccet csinálva az egész kérdésből” - mondta az MSZP-s politikus, majd megkérdezte: változik-e a reform, meghallják a kritikákat, miért kellett egy évet várni arra, hogy belássák, valamit tenni kell.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára közölte: a hétéveseknél az Egészségügyi Világszervezet korábbi felmérése szerint Magyarországon minden negyedik lány és ötödik fiú túlsúlyos vagy elhízott volt, és nem fogyasztottak elegendő zöldséget, illetve gyümölcsöt sem, ezért kellett változtatni a közétkeztetésen, a hatályos rendeletet pedig hosszas egyeztetés előzte meg.

„Az elmúlt egy évben folytatott egyeztetéseink során egy 25 pontos javaslatcsomaggal álltak elő a közétkeztető szervezetek érdekképviseleti szervezetei, szakmai szervezetei. Ebből a 25 pontból mi 13-at elfogadtunk és beépítettünk egy rendeletmódosításba, amely még az idei év folyamán, akár az ősz folyamán megjelenhet. Ezáltal a fokozatosság sokkal inkább előtérbe kerül, hogy 2021-ig teljesítsük azokat a célértékeket, amelyek az egészséges étkezéshez szükségesek” - fejtette ki.

Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára október elején jelentette be, hogy módosítják a közétkeztetési rendeletet. A változtatások elemei közül a politikus kiemelte, hogy a jelenleginél valamivel több, ám még így is az egészségügyi határérték alatti mennyiségű sót használhatnak majd a konyhák az ételek elkészítéséhez, több friss tejet akarnak adni a gyermekeknek és még tovább szigorítanák, minden korosztály esetében tiltanák az édesítőszerek használatát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×