eur:
394.06
usd:
365.26
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Saját buszokkal oldja meg a főváros a 3-as metró pótlását

Saját buszokkal oldja meg a főváros a 3-as metróvonal infrastrukturális felújítása miatti szerelvénypótlást - döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

A testület 23 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot.

A Főváros Közgyűlés felkérte a főpolgármestert, hogy a BKV és a BKK vezérigazgatója útján gondoskodjon a 3-as metró felszíni pótlásáról a metróvonal infrastruktúra rekonstrukciójának kezdő időpontjáig, és a végrehajtás érdekében szükséges intézkedések haladéktalan megtételéről.

A járműpótlást a BKV a jelenlegi járműállománya forgalomszervezési átcsoportosításával, illetve a rendelkezésre álló beruházási források igénybevétele mellett járművásárlással és felújítással, továbbá a BKK a jelenleg már megkötött, érvényes és hatályos szolgáltatásbeszerzési szerződések opcióinak kihasználásával teszi meg.

A testület kimondta azt is, hogy a járműpótlás ne a korábbi közgyűlési határozaton alapuló, új szolgáltatás megrendelése útján valósuljon meg. A Fővárosi Közgyűlés ugyanakkor egyetértett azzal, hogy a BKK - az ajánlatkérői jogsértés hiányának megállapítása és a bírság eltörlése érdekében - kezdeményezzen jogorvoslatot a Közbeszerzési Döntőbizottság pótlóbuszok tenderét megsemmisítő határozatával szemben.

A közlekedési intézményrendszer megújítása

Támogatta a fővárosi közlekedési intézményrendszer továbbfejlesztésére vonatkozó, a városvezetés által javasolt koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

A javaslatot 18 igen szavazattal 5 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett támogatta a testület.

Az elfogadott előterjesztés szerint a fejlesztés alapvető célja az alaptevékenységek magas szintű ellátása még elégséges erőforrások mellett, a belső működésükben is megfelelően racionalizált szervezetek érdemi együttműködésével.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×