eur:
393.52
usd:
364.47
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nagy változások jöhetnek a Mentőszolgálat dolgozói számára

2018-ig az állami cégeknél is áttekinti a munkavállalók számát és feladatkörét a kormány - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János a kormányinfón a közszféra tervezett karcsúsításával összefüggésben úgy vélte: most, amikor munkaerőhiány van, meg kell próbálni az ágazat dolgozóit átsegíteni a piaci szférába, mert hosszútávon nem tartható, hogy a 4 millió munkavállalóból minden negyediket az állam foglalkoztatja.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy a kormány tervezi a személyre és szervezetre szabott életpályamodell bevezetését a Mentőszolgálat dolgozói számára. Hozzátette, hogy az emberi erőforrások minisztere már szakértőket is felkért a tervezet kidolgozására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×