eur:
393.96
usd:
364.65
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Rétvári a háziorvosi praxisok fejlesztéséről

A kormány a háziorvosi praxisok informatikai hátterének fejlesztését kiemelten fontosnak tartja, ennek megfelelően kezeli és jelenleg is számos formában támogatja - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Lukács László György kérdésére.

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában azt írta: számítástechnikai eszközök, illetve a számítógépek által feldolgozható adatokat létrehozó orvosi műszerek beszerzésére jelenleg is nyitva álló pályázati felhívások érhetőek el, amelyek fedezetét európai uniós forrásból biztosítják.

Az államtitkár kifejtette: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a háziorvosi rendelők felújítására, fejlesztésére és a praxis felszereléseinek bővítésére az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése címen összesen 22,272 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre. Az uniós pályázati felhívások már tavaly év végén megjelentek - jelezte Rétvári Bence.

Közlése szerint a forrás a helyiségek, épületek fejlesztéséhez kapcsolódóan a működési engedélyben és a finanszírozási szerződésben foglalt tevékenységek végzéséhez szükséges műszer, gép, informatikai és egyéb eszköz beszerzésére fordítható.

A háziorvosok által használt informatikai rendszerek egyéb egészségügyi ellátók rendszereivel való összekapcsolásához először létre kellett hozni egy közös kommunikációs platformot.

Európai uniós támogatás felhasználásával kialakították az úgynevezett Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT), amely a legmagasabb fokú adat- és kibervédelem mellet egységes informatikai környezetet hoz létre az egészségügyi ágazaton belüli kommunikációhoz.

A jelenleg pilot időszakban levő e-Health fejlesztés bevezetésével megkezdődik az e-egészségügyi hálózat összekapcsolása az ágazaton belül és valamennyi ellátó intézmény között. A pilot lezárultával megindul az EESZT ágazati kiterjesztése, így megvalósul a jelenleg használt háziorvosi rendszerek, patikarendszerek és kórházi információs rendszerek adatcseréjét biztosító integráció. A pilotidőszak után az EESZT-t fokozatosan vezetik be - közölte.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×